1. HNL: a 92. percben egyenlített az Eszék

Vágólapra másolva!
2023.12.10. 17:01
null
Hiába vezetett, kikapott az Eszék (Fotó: NK Osijek)
Az NK Osijek 2–2-es döntetlent játszott a Varazdin ellen a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (1. HNL) 18. fordulójában, vasárnap.

A vendég Eszéknek ugyan hat perc elég is volt, hogy megszerezze a vezetést, de ezt már az első félidőben sem sikerült végig megtartania. A 38. percben ugyanis büntetőből betaláltak a házigazda varasdiak is, majd a folytatásban sem lassítottak és a 70. percben meg is fordították a találkozót. A hosszabbításban azonban ismét meg tudtak villanni a vendégek, betaláltak a 92. percben, így egy pontot hazavihettek.

HORVÁT 1. HNL
18. FORDULÓ
Varazdin (Varasd)–NK Osijek (Eszék) 2–1
(Postonjski 38. – 11-esből, Pilj 70., ill. Miérez 8., Bralic 90+2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik