Videó: a felháborodott stábtagok megpróbáltak betörni a VAR-szobába Brazíliában

K. R. ZS.K. R. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.11.14. 13:36
null
Újabb botrány Brazíliában (Fotó: Getty Images)
A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 34. fordulójában a Corinthians 1–0-ra megverte a hazai pályán futballozó Gremiót, de a mérkőzés legizgalmasabb momentuma nem a pályán játszódott le. A szünetben a vendégek menedzsere, Alessandro Nunes abszurd hibákra panaszkodva néhány társával megpróbált betörni a VAR-szobába.     

Ángel Romero 32. percben szerzett gólja sem nyugtatta meg Alessandro Nunest, aki a két félidő közötti szünetben a klub néhány alkalmazottjának kíséretében erőszakkal próbált bejutni a VAR-szobába. Az ügyet súlyosbítja, hogy a menedzser társai ezt követően az esetet rögzítő újságíróra is rátámadtak.

„Egyértelműen büntető volt. Meddig látjuk még ezeket az abszurd hibákat?” – nyilatkozott a menedzser a mérkőzést követően, aki szerint a játékvezetők évek óta ugyanazokat a hibákat követik el és a VAR technológiát sem használják megfelelően.


„Hibát követtem el és a viselkedésem nem volt megfelelő. De ami sajnálatosabb, hogy a videóbíró a monitor előtt ülve végignéz egy gyakran felmerülő szituációt, és nem segít a játékvezetőnek. Ez abszurd.”

A meccs után az is kiderült, hogy a szóban forgó teremben csak a közvetítést biztosító felszerelést tárolták, a VAR illetékesei a Brazil Labdarúgó-szövetség központjában, Rio de Janeiróban tartózkodtak a találkozó alatt.

A VAR-SZOBA MEGTÁMADÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29
Ezek is érdekelhetik