Topligák: a BL-ben is szerepel a nagy bajnokságok legkisebb városa

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.07. 12:03
null
A Lens az öt topliga legkisebb városból érkező csapata (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligájában is szerepel az öt európai topliga, azaz az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol élvonal legkisebb népességű városa – derült ki a Transfermarkt gyűjtéséből.

Az átigazolásokra, illetve a labdarúgók és klubok piaci értékeire szakosodott oldal szerint az öt topliga legkisebb városa a 32 ezer fős Lens, melynek labdarúgócsapata az előző kiírásban ezüstérmes lett a Ligue 1-ben, így most a Bajnokok Ligájában is vitézkedik, kerete 213 millió eurót ér.

A francia csapatot második helyen a 36 ezer lakosú (Sinsheim), Szalai Attilát foglalkoztató német Hoffenheim követi, harmadikként Monaco szerepel a maga 37 ezres lakosságával, majd három olasz következik, a 41 ezres Sassuolo, a 43 ezres Frosinone és a 49 ezres lakosú Empoli, de az első tízben szerepel még a Bundesliga-újonc Heidenheim (49 ezer fő) és a francia Lorient (57 ezer fő), a La Ligából egyedüliként az 51 ezer lakosú Villarreal, a Premier League-ből pedig a 78 ezres Burnley szerepel a listán.



Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) égisze alá tartozó országok élvonalbeli labdarúgócsapatai közül a legkisebb település az északír Loughgall a maga 282 lakosával.

Legfrissebb hírek

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
20 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:52

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36
Ezek is érdekelhetik