Argentína: bejelentette, mikor vonul vissza a válogatottból Di María

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.24. 08:42
null
A Copa América után visszavonul a válogatottból Di María (Fotó: AFP)
A hivatalos Instagram-oldalán jelentette be visszavonulását az argentin válogatottól a 35 éves Ángel Di María. 

A jelenleg a Benficát erősítő Di María az Instagram-bejegyzésében megköszönt mindent amit az argentin gárda és a szurkolók adtak neki a karrierje során és elmondta, a soron következő Copa América lesz számára az utolsó esemény, amin a válogatottal részt vesz.

„A Copa América lesz az utolsó alkalom, amikor felveszem az argentin mezt. Fáj a lelkem és gombóccal a torkomban búcsúzom a legszebb dologtól, ami pályafutásom során történt velem– írta Di María a közösségi oldalán –Köszönöm a szurkolóknak, köszönöm a családomnak, köszönöm a barátoknak és a csapattársaknak. Folytatjuk a történelmet, ez örökké megmarad.”

A 35 éves szélső a 2008-as felnőtt bemutatkozása óta összesen 134 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, amelynen 29 gólt szerzett. A válogatott karrierje során az argentin legenda megnyerte az olimpiát, a Copa Américát és a 2022-es katari világbajnokságot is, ahol ráadásul még be is talált a döntőben.

Legfrissebb hírek

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
3 órája

Almada bombagólja döntött, Uruguayban győzött Argentína

Foci vb 2026
2025.03.22. 07:38

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 17:42

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Emiliano Martínez a legjobb kapus az IFFHS-nél

Minden más foci
2024.12.17. 15:50

VIDEÓ: ollózós góllal tette teljessé Dí María a tizennyolcperces mesterhármasát

Minden más foci
2024.11.24. 10:09

Messi passzából fantasztikus, félfordulatos Martínez-gól és argentin győzelem; brazil iksz

Minden más foci
2024.11.20. 08:03
Ezek is érdekelhetik