Szerb Kupa: másodosztályú csapat búcsúztatta a Topolyát

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 17:28
null
Sztanics hibázott a tizenegyespárbajban (Fotó: FK TSC, archív)
Kisebb meglepetésre nem jutott be a Topolyai Sport Club a Szerb Kupa nyolcaddöntőjébe, miután a legjobb 32 között tizenegyespárbajban alulmaradt a másodosztályú Szmederevo ellen, amelynek a pályája libalegelőre hasonlított.

 

A második játékrészben kétszer is eredményesek voltak a vendégek: az egyetlen szépséghiba ebben az, hogy Dusan Cvetinovics a 69. percben nem vette figyelembe, hol tartózkodik Nikola Szimics kapus, s a pontatlan hazagurításnak az lett az eredménye, hogy a labda a TSC kapujában kötött ki.

A topolyaiaknak hét perccel később sikerült egyenlíteniük, amikor kapu előtti kavarodás végén Jovan Vlalukin öt méterről a kapuba fejelte a labdát. Újabb gól már nem született a mérkőzés végéig, így a szabályok értelmében azonnal tizenegyespárbaj következett, amelyet a hazaiak 5–4-re megnyertek.

A Szmederevóból Jovanovics, Ozsegovics, Risztics, Petronijevics és Pirgics is magabiztosan értékesítette a tizenegyest, míg a vendégek közül Vulics, Sztojics, Milovanovics és Csirkovics volt eredményes, viszont a második sorozatban Sztanics csúnyán fölé lőtt, ami a TSC kiesését jelentette.

SZERB KUPA, A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Szmederevo (Szendrő, II.)–Topolya 1–1 – 11-esekkel 5–4
Topolya: Sós Bencét a szünetben lecserélték

Legfrissebb hírek

A Topolya Sztanics duplájával fordított Belgrádban – győzött a Partizan ellen

Minden más foci
2025.05.11. 22:03

Az elődöntőig jutott a Topolya a Szerb Kupában

Minden más foci
2025.05.07. 18:27

A Topolya egy félidő alatt lerendezte a Vojvodina elleni meccsét

Minden más foci
2025.04.27. 21:58

Gól és pont nélkül maradt a Topolya a Mladoszt otthonában

Minden más foci
2025.04.23. 18:58

Őrült tizenegyespárbajt követően jutott tovább a Topolya a Szerb Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.04.02. 19:50

Szuperliga: négy gólt lőtt a Topolya a Napredaknak

Minden más foci
2025.03.16. 12:52

Negyeddöntős a Topolya a Szerb Kupában

Minden más foci
2025.03.12. 18:10

A Csukaricski ellen tört meg a Topolya rossz sorozata

Minden más foci
2025.02.27. 20:55
Ezek is érdekelhetik