Niké Liga: Csinger Márk szerint a kihagyott helyzetek miatt kapott ki a DAC

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2023.10.02. 12:06
null
A kihagyott helyzetek miatt kapott ki a DAC a Trnavától (Fotó: DAC 1904/Fb)
Mint arról beszámoltunk, a Dunaszerdahelyi AC 1–0-ra kikapott a Spartak Trnavától (Nagyszombat) a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) 9. fordulójában, ezzel a csallóközieknek megszakadt a három mérkőzésből álló győzelmi sorozata. A DAC magyar védője, Csinger Márk szerint a kihagyott helyzetek miatt szenvedtek vereséget.

 

Az első félidő a hazaiaké volt, többször megszerezhették volna a vezetést. Mint később kiderült, ez megbosszulta magát.

„Az első negyvenöt perc döntött. Kihagytuk a helyzeteket, amelyeket értékesíteni kellett volna. Az ellenfél egyszerű focit játszott, beálltak és kontrázot. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy benyomjuk az ellenfelet és gólt szerzünk. Sajnos nem így lett. A Nagyszombat egy rögzített helyzet után betalált, ez megzavart minket. A vendégek még jobban visszaálltak s még nehezebb dolgunk volt. Nagyon sajnáljuk, hogy megszakadt a jó sorozatunk. Jövő héten mindenképpen javítanunk kell” – mondta Csinger Márk, aki továbbra is nagyon jó formában játszik, vasárnap ismét a hazai csapat legjobbja volt, ezt a statisztikai mutatók is alátámasztják.

Míg az első félidőben a DAC hat lövéséből három kapura ment, a fordulás után az egyik próbálkozás után sem kellett a vendégek kapusának beavatkozni.

„Az első félidőben gyorsak voltunk, ki tudtuk használni a területeket, volt is két jó lehetőségünk, amit a kapus megfogott. A második játékrész elején egy pontrúgásnál nem figyeltünk eléggé, és gólt kaptunk. Ezután hiányoltam a nyugalmat és a pontosságot. Mérges vagyok, hogy nem tudtunk legalább egyenlíteni. Türelmetlenek voltunk, s ha már kecsegtető helyzetbe kerültünk, akkor hibáztunk a befejezésnél” – nyilatkozta Adrián Gula, a DAC vezetőedzője.

A Kassa ugyan megtörte a 346 perces gólcsendjét és háromszor is betalált a Podbrezová (Zólyombrézó) kapujába, de mivel öt gólt kapott (hármat az utolsó öt percben) sorozatban negyedszer szenvedett vereséget. A kelet-szlovákiai csapat a hétvégén Szakolcán próbál javítani, a DAC pedig épp a Kassát legyőző Zólyombrézót fogadja.

A DAC MÉRKŐZÉSÉRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
9. FORDULÓ

DAC–Spartak Trnava 0–1
Dunaszerdahely, Mol Aréna, 7646 néző. V: Peter Ziemba
DAC: Popovics – Pinto, Kasa, Csinger, Andzouana (Brunetti, 80.) – Kácer (Herc, 80.), Dimun, Cermák (Ramadan, 16.) – Trusa (Ba. Barisic, 80.), Gouré, Gavrics (Niarhosz, 86.). Vezetőedző: Adrián Gula
Trnava: Takác – Kostrna, Stetina, Zeljkovic, Kósa – Sulek, Bernát (Procházka, 82.), Mikovic – Daniel (Azango, 76.), Duris (Paur, 76.), Ofori (Risztovszki, 88.). Vezetőedző: Michal Gasparík
G: Duris (52.)

Podbrezová–FC Kosice 5–3
Podbrezova: Ludha – Oravec, Bakaľa (Spyrka, 68.), Gresák – Kovácik, Bajo (Datko, 76.), Paraj, Blahút (Okunola, 76.) – Galcík (68. Sanusi), Kabongo (68. Kuzma), Osei. Vezetőedző: Roman Skuhravy.
FC KOSICE: Putnocky – Jakubko (Jonec, 46.), Sindelár, Gressák – Fabis, Golikov, Qose (Gallovic, 46.), Mizerák – Fasko, Lacny (Sagna, 74.), Tidjani (Liener, 46.). Vezetőedző: Anton Soltis.
G:
Blahut 27., 36., Spyrka 84 – 11-esből, Okunola 87., Osei 90., ill. Lacny 13., Fasko 53., Gallovic 63.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik