Kultúra: Lionel Messi előtt tiszteleg új előadásával a Cirque du Soleil

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.10.07. 14:07
null
Lionel Messi (Fotó: AFP)
Az argentin válogatottat tavaly világbajnoki címig vezető futballsztár, Lionel Messi előtt tiszteleg új műsorával a világhírű újcirkuszi társulat, a Cirque du Soleil.

 

A labdarúgó mezszámára utalva Messi10 című műsort már be is mutatták a héten Buenos Airesben. A show-ban zenei aláfestéssel utánozzák a hétszeres aranylabdás játékos mozdulatait, s az alkotók elképzelése szerint a nézők újra átélhetik az argentinok tavalyi, katari vb-diadalát.

„Ő olyan, mint egy új szuperhős. Az argentin válogatott 10-es Messi-meze olyan, mint Superman köpenye” – mondta Messiről a producer, Diego Saenz.

Az előkészületeknek maga a 36 éves futballista is részese volt, meghallgatták a kreatív döntések meghozatala előtt és beleszólhatott a zenei válogatásba, illetve az egyes jelenetek rendezésébe is.

A show-t a tervek szerint Dél-Amerikában láthatják a nézők, az előadás-sorozat pedig Miamiban – Messi jelenlegi állomáshelyén – zárul jövőre.

A Cirque du Soleilt egy utcai előadóművészekből álló húszfős csoport alapította 1984-ben. A québeci központú szervezetnek ma már több ezer alkalmazottja van, művészei ötven országból érkeztek. A Cirque du Soleil öt kontinens több mint négyszáz városában lépett már fel, több mint 160 millió néző előtt.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
2025.06.20. 12:57

„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

Klub-vb
2025.06.20. 10:33

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
2025.06.01. 07:24

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38
Ezek is érdekelhetik