IFFHS: csak Erling Haaland előzi meg Varga Barnabást

Vágólapra másolva!
2023.10.03. 14:02
null
Varga Barnabás góltermésével illusztris társaságba került (Fotó: Koncz Márton)
A világ idei legeredményesebb futballistáinak listáját a Manchester City norvég sztárjátékosa, Erling Haaland vezeti a magyar válogatott csatár, Varga Barnabás előtt – adta közre friss helyzetjelentését az IFFHS.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet összegzése szerint a január elsejétől szeptember 30-ig terjedő periódusban Haaland 37-szer volt eredményes nemzeti együttese és klubcsapata színeiben, míg Varga – aki nyáron a Pakstól került az FTC-hez – ez évi teljesítménye 36 gól.

Mögöttük a portugál válogatottban és a szaúdi bajnokságban játszó Cristiano Ronaldo, illetve a brazil Fluminense argentin támadója, Germán Cano következik idei egyformán 35 találatával. A legjobb hatban szerepel még az angol válogatottban, klubszinten pedig a londoni Tottenham után az új idényben már a Bayern Münchenben jeleskedő Harry Kane 33 góllal, s ugyanennyinél jár a francia bajnok PSG és a nemzeti csapat sztárfutballistája, Kylian Mbappé is.

Az utóbbi évek aranylabdásai közül Karim Benzema 2023-es góltermése (29 találat) a 10. helyhez elég, Lionel Messi (26) a 22., míg Robert Lewandowski (24) a 37.

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:28

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Vb-selejtezők: tovább tart a spanyolok hihetetlen rekordja

Minden más foci
2025.10.14. 12:23

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16

Haaland Kocsis mögött, Puskás előtt az IFFHS rangsorában

Minden más foci
2025.10.12. 13:22

Varga Barnabást nem a sportkocsik foglalkoztatják

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 10:40
Ezek is érdekelhetik