Sepsi: ő az a magyar válogatott, akit szerződtetnek – NS-infó

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 09:45
null
Kecskés Ákos (középen) a Sepsiben folytatja (Fotó: Getty Images, archív)
Mint ismert, a Sepsi OSK nem jutott be a labdarúgó Európa-konferencialiga főtáblájára, miután hosszabbítás után 3–2-re kikapott a norvég Bodö/Glimt gárdájától. A mérkőzés után Diószegi László, a székelyföldi klub tulajdonosa bejelentette, hogy klubja egy magyar válogatott belső védővel fogja megerősíteni a keretét, egyúttal pótolni a nyáron Azerbajdzsánba távozó Tamás Márkot. A Nemzeti Sport úgy értesült, Kecskés Ákosról van szó.

 

„Holnapután érkezik az új belső védőnk, aki a reményeim szerint komoly erősítés lesz a csapat számára. Az, hogy ő történetesen magyar, az teljesen lényegtelen, mi soha nem a nemzetisége alapján válogattuk a játékosainkat. A szóban forgó játékos a magyar válogatott tagja, nyolcszor lépett pályára a nemzeti csapatban. Bízunk benne, hogy sikeres lesz Sepsiszentgyörgyön”– nyilatkozta Diószegi László a Digi Sport sporttelevízió műsorában.

A Nemzeti Sport megtudta, hogy az osztrák LASK-tól távozó, ugyan „csak” hatszoros magyar válogatottról, Kecskés Ákosról van szó.

A korábban Oroszországban és Svájcban is légióskodó, 190 centiméter magas belső védő tavaly nyáron 2026-ig írt alá az osztrák klubhoz, ám azóta csak kilenc tétmeccsen szerepelt a LASK színeiben, legutóbb februárban játszott tétmeccsen, igaz, sérülés is hátráltatta. A nyáron szóba került a neve Fehérváron is, de a 27 éves játékos végül a Sepsivel egyezett meg. Információink szerint Kecskés pénteken utazik az erdélyi klubhoz és az orvosi vizsgálatok után délután alá is írhatja a szerződését.

A Sepsinek így ismét két olyan játékosa lesz, aki szerepelt már a magyar válogatottban, Kecskés mellett a 24-szeres Varga Roland. A védő éppen az egyszeres magyar válogatott Tamás Márk helyére érkezett, mint ismert, Tamás az azeri Neftcsihez szerződött a nyáron.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Sok játékosban csalódott a Sepsi OSK elnöke

Minden más foci
2025.05.22. 13:36
Ezek is érdekelhetik