MLS: kirúgták a játékost, mert hamis igazolással játszott egy barátja csapatában

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.19. 10:48
null
Matko Miljevic hamis igazolással játszott egy amatőr ligában (Fotó: CF Montreal)
Az amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) felbontatta a CF Montreal támadója, Matko Miljevic szerződését, mivel hamis igazolással játszott egy amatőr ligában.

Több kanadai forrás arról is beszámolt, hogy a játékost határozatlan időre el is tiltották, mivel megütötte az egyik ellenfelét a pályán.

Az MLS hivatalos tájékoztatásában azt írta, hogy Miljevic „a bajnokságra káros magatartást mutatott és megszegte a szerződésében foglalt kötelezettségeit”.

A bejelentését követően a montreali gárda is megerősítette, hogy a 22 éves amerikai már nem tagja a csapatnak.

A vádak szerint Miljevic három mérkőzést játszott egyik barátja csapatában Québecben, mivel elégedetlen volt a játékidejével Montrealban. A fiatal játékos összesen hatszor talált be a három találkozón, míg az első osztályban az idény során mindössze nyolcszor állt be csereként.

Legfrissebb hírek

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
22 órája

MLS: furcsa elismerést kapott hétvégi teljesítményéért Gazdag Dániel

Légiósok
2025.07.21. 09:00

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
2025.07.11. 07:15

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
2025.07.07. 09:18
Ezek is érdekelhetik