Liga 2: újonctól kapott ki a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2023.09.23. 13:02
null
Fotó: CS Tunari/Facebook
Történelmi mérkőzést játszott szombat délelőtt a román másodosztályban az FK Csíkszereda, de ezúttal nem saját, hanem az ellenfél történelmét írta: az újonc CS Tunari a székelyföldi csapat felett aratta első Liga 2-es győzelmét.

A három döntetlen után érkező Csíkszereda számára a Bukarest melletti község pályája volt a legkeményebb ellenfél, az inkább földes-göröngyös, mint füves játéktéren ugyanis szinte lehetetlen volt laposan passzolgatni. A szeredai mezőnyfölény így teljesen meddő volt, a vendégek 75 percen keresztül kapura sem tudtak lőni, miközben Tunari az első félidőben kihasználta egyetlen lehetőségét, és Gabriel Plumbuitu fejesével megszerezte a vezetést.

A szünet után a korábban a Videotonban és a Diósgyőrben is megforduló Mirko Ivanovszki hagyott ki két jó lehetőséget a hazaiaktól, csíki oldalon pedig Csiszér Balázs szabadrúgása után a védők tudtak tisztázni a kapu előtt, míg Kovács Lóránt kiugrása után a hazai kapus védett.

Az FK anyaországi játékosai közül Nagy János, Kelemen Dávid és Makrai Gábor végigjátszotta a találkozót, Babati Benjámint a szünetben lecserélték, Szabó Bálint pedig tartalék volt. Pintér Bencét és Jelena Richárdot nem nevezték a mérkőzésre. Az FK hét forduló után 6 ponttal a táblázat tizenötödik helyén áll.

Liga 2, 7. forduló
CS Tunari–FK Csíkszereda 1–0
(Plumbuitu 26.)

Legfrissebb hírek

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
2025.07.26. 11:16

Hat magyart vontak eljárás alá és tiltottak ki hat hónapra a csíkszeredai stadionból

Minden más foci
2025.07.26. 00:19

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Tusványos 2025: Nem autópályán haladunk, a göröngyös utat választottuk – Szondy Zoltán

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:52

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55

Eppel Márton és Pászka Lóránd is a Csíkszeredában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 12:41

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58
Ezek is érdekelhetik