Szaúd-Arábia: Ronaldo klubja érdeklődik De Gea iránt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.14. 13:46
null
David de Geát akarja az Al-Naszr (Fotó: Getty Images)
A Marca értesülései szerint a többek között Cristiano Ronaldót és Sadio Manét is foglalkoztató friss arab Bajnokok Ligája-győztes Al-Naszr érdeklődik a Manchester Unitedtől távozó spanyol kapus, David De Gea iránt.

 

A 32 éves kapus a hírek szerint közel állt ahhoz, hogy meghosszabbítsa az MU-nál 2023. június 30-án lejáró szerződését, de a klub a BL-döntős Intertől vette meg André Onanát a helyére.

De Gea július 1. óta szabadon igazolható, s többek között a kapusait vesztett Bayern München is érdeklődött iránta, ám a Marca beszámolója szerint az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót is foglalkoztató szaúdi Al-Naszr is szerződtetné. Sőt, egészen hétfő délelőttig még a Thibaut Courtois-t hosszú időre elvesztő Real Madrid is a lehetséges kiszemeltek között tartotta számon, de egy másik spanyol kapus, a Chelsea-től Kepaérkezett kölcsönbe Ancelottiékhoz.

A spanyol lap kiemelte, hogy De Geának nem kell elkapkodnia semmit, van ideje tanulmányozni a müncheni ajánlatot, hiszen a szaúdi ligában az átigazolási időszak szeptember 20-ig tart. Más kérdés ugyanakkor, hogy az Al-Naszr már rendelkezik egy minőséget jelentő kapussal, a klub kapuját ugyanis a 128-szoros kolumbiai válogatott David Ospina védi.

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
16 órája

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Az egyik legnehezebb ellenfél vár Cristiano Ronaldóékra az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.03.17. 14:38

Cristiano Ronaldo 40 évesen is ott van a portugál keretben

Minden más foci
2025.03.14. 14:42

Íme, a lista, amelyen Ronaldo az első, Nikolics pedig a 17. helyen áll

Minden más foci
2025.03.14. 12:52

Hova tűntek a világklasszis középcsatárok? Shearer Messit, Ronaldót és Szalahot „hibáztatja”

Minden más foci
2025.03.11. 21:27

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
2025.03.04. 11:15

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15
Ezek is érdekelhetik