Szaúd-Arábia: Mané először kezdett, Ronaldo gólt szerzett, az Al-Naszr elődöntőbe jutott

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 19:39
null
Cristiano Ronaldo (7) a harmadik gólját szerezte a sorozatban, így Karim Benzema mögött második a góllövőlistán (Fotó: Twitter/Al-Naszr)
Legyőzte a szaúd-arábiai Al-Naszr a marokkói Radzsa Casablancát az Arab Bajnokcsapatok Kupájának negyeddöntőjében. A 3–1-re végződő meccsen Cristiano Ronaldo ismét betalált, de gólt szerzett a Lenstól érkezett Seko Fofana is.

 

Már az első félidőben eldöntötte a Radzsa Casablanca elleni Arab Bajnokcsapatok Kupája-negyeddöntőt az Al-Naszr. A sárga mezesek 19. percben Cristiano Ronaldo góljával szereztek vezetést, majd tíz perc múlva Szultanal-Gannam is betalált. A 39. percben Alex Telles beadása után Seko Fofana emelkedett a legmagasabbra középen és a harmadik szaúdi gólt is a hálóba fejelte.

RONALDO GÓLJA

SEKO FOFANA TALÁLATA


Egy öngóllal még szépített a marokkói együttes, de a második félidőben már nem tudott tovább zárkózni. A Sadio Manéval a kezdőben felálló Al-Naszr 1995 után ismét bejutott a sorozat elődöntőjébe, ahol az iraki Al-Sortával találkozik.

ARAB BAJNOKCSAPATOK KUPÁJA
NEGYEDDÖNTŐ
Radzsa Casablanca (marokkói)–Al-Naszr (szaúd-arábiai) 1–3
(Madu 41. – öngól, ill. C. Ronaldo 19., al-Gannam 29., S. Fofana 38.)

Legfrissebb hírek

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
17 órája

Cristiano Ronaldo duplájával nyert az Al-Naszr a szaúdi Pro League-ben – videó

Minden más foci
2025.04.12. 22:18

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10

Cristiano Ronaldo duplázott, a 931. gólját is megszerezte az Al-Naszr győzelme alkalmával

Minden más foci
2025.04.04. 22:07

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Az egyik legnehezebb ellenfél vár Cristiano Ronaldóékra az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.03.17. 14:38
Ezek is érdekelhetik