Szaúd-Arábia: a topligák is megirigyelnék a kombinált álomcsapatokat

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.28. 17:09
null
A topligákban is megállná a helyét a szaúdi bajnokság két kombinált álomcsapata, melyekbe természetesen Cristiano Ronaldo és Sadio Mané is bekerült (Fotó: Getty Images)
Két kombinált álomcsapatot is csinált a szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokság legjobb játékosaiból az átigazolásokkal és a játékosok értékével foglalkozó Transfermarkt, amely egy 294.5 és egy 296 millió euró összértékű csapatot állított össze, úgy, hogy az Al-Ahli két sztárja, a Liverpooltól szerződtetett Roberto Firmino és a Manchester Citytől megszerzett Rijad Mahrez még csak be sem került.

Az Al-Naszr ötszörös aranylabdás portugál sztárja, Cristiano Ronaldo nem a levegőbe beszélt néhány hónappal ezelőtt, amikor azt mondta, a szaúdi liga néhány éven belül megközelíti a topligák szintjét. A klasszis érkezése után pedig komoly labdarúgókat szereztek meg a topligákból a szaúdi klubok.

A Transfermarkt most összeállított két hasonló összértékű álomcsapatot, de többek között kihagyta belőle Roberto Firminót, Rijad Mahrezt, Jordan Hendersont, a portugál Jotát, vagy éppen a fiatal spanyol tehetséget, Gabri Veigát.

A TRANSFERMARKT KÉT KOMBINÁLT ÁLOMCSAPATA A SZAÚDI LIGÁBÓL
Jasszin Bunu (Al-Hilal) – Merih Demiral (Al-Ahli), Aymeric Laporte (Al-Naszr), Alex Telles (Al-Naszr) – Franck Kessié (Al-Ahli), Marcelo Brozovic (Al-Naszr) – Malcom (Al-Hilal), Szergej Milinkovics-Szavics (Al-Hilal), Neymar (Al-Hilal) – Karim Benzema (Al-Ittihad), Cristiano Ronaldo (Al-Naszr)

Édouard Mendy (Al-Ahli) – Jason Denayer (Al-Fateh), Roger Ibanez (Al-Ahli), Kalidou Koulibaly (Al-Hilal) – Fabinho (Al-Ittihad), Rúben Neves (Al-Hilal) – Otávio (Al-Naszr), Seko Fofana (Al-Naszr), Allan Saint-Maximim (Al-Ahli) – Alekszandar Mitrovics (Al-Hilal), Sadio Mané (Al-Naszr)

Legfrissebb hírek

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
12 órája

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

Cristiano Ronaldo duplájával nyert az Al-Naszr a szaúdi Pro League-ben – videó

Minden más foci
2025.04.12. 22:18

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10

Cristiano Ronaldo duplázott, a 931. gólját is megszerezte az Al-Naszr győzelme alkalmával

Minden más foci
2025.04.04. 22:07

Neymarra munka vár, ha Jorge Jesus lesz a brazil kapitány

Minden más foci
2025.03.30. 09:23

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59
Ezek is érdekelhetik