Aitana Bonmatí: Sokat jelent, hogy most már mi is példaképek vagyunk

Vágólapra másolva!
2023.08.31. 22:06
null
„Még mindig nagy sok munka van, ami a női labdarúgást illeti” (Fotó: Getty Images)
Az UEFA díjátadója utáni sajtótájékozatón az év női játékosát, Aitana Bonmatít is kérdezhették a szavazásban részt vevő, meghívott zsűritagok Monacóban.


– Mi az oka annak, hogy jelenleg a spanyol válogatott uralja a női futballt?
– Évek óta sokat dolgoztunk ezért, és rengeteget fejlődtünk. Elsősorban fizikálisan léptünk előre, mert a tehetségünk mindig is megvolt. De már erőnlétileg is felvesszük a versenyt bárkivel, és ennek meg is van az eredménye. A válogatott világbajnok lett, a Barcelona pedig BL-győztes.

– Ez pályafutása legjobb idénye?
– Egyértelműen, klub-és válogatott szinten s ez a legjobb idényem. Mindent megnyertem, és még jobb játékossá váltam, sosem felejtem el ezt az évet

– Milyen érzés, hogy immár ön is példakép a spanyol futballban?
Mindig is figyeltem Andrés Iniestát és Xavit, de nagyon sokat jelent, hogy most már mi is példaképek vagyunk. Nemcsak a lányok, de a fiúk számára is.

– Mennyit fejlődött az utóbbi években a női futball?
– Nagyon sokat, a fontos tornákon már rendre telt ház előtt játszhatunk, és ez fantasztikus érzés. De most mindenki tudja, mekkora botrányt okozott az, hogy Luis Rubiales a díjátadón megcsókolta Jenni Hermosót. Úgyhogy még mindig nagy sok munka van, ami a női labdarúgást illeti. Persze én is jobban örülnék, ha a világbajnoki győzelmünkről kellene beszélnem, és nem erről.

Főszerkesztőnk is szavazott

Lapunk főszerkesztője, Szöllősi György hatodik alkalommal képviselte Magyarországot és a Nemzeti Sportot az európai Év játékosa és Év edzője választás zsűritagjaként. Főszerkesztőnk idén is kikérte az olvasók véleményét, amit javaslatként vett figyelembe. Azt, hogy kire adta le a voksát, a szavazás után – az elmúlt évekhez hasonlóan – később nyilvánosságra hozzuk. A nőknél lapunk korábbi szerkesztője, Dénes András voksolt, és leadta szavazatát az FTC El-főtáblás edzőjeként Sztanyiszlav Csercseszov, szövetségi kapitányként pedig Marco Rossi is.

Legfrissebb hírek

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai

Minden más foci
2025.11.06. 19:55

Női NB I: hárommal verte meg az újoncot a címvédő FTC

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 17:19

A férfiak után az FTC női csapata is legyőzte az MTK-t az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 18:09

Női NB I: a Győr nyert Újpesten, Budaörsön 10 gól esett

Labdarúgó NB I
2025.11.01. 21:26

Münchenben lehet a 2028-as, Londonban vagy Barcelonában a 2029-es BL-döntő

Bajnokok Ligája
2025.10.31. 13:38

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.10.24. 19:52
Ezek is érdekelhetik