Semmi sem ment be: döntetlennel rajtolt a DAC

Vágólapra másolva!
2023.07.29. 18:00
null
Kalmár kapufáig jutott (Fotó: DAC, archív)
A szlovák élvonal 1. fordulójában a DAC gól nélküli döntetlenre végzett Nagymihályban.

 

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
Zemplín Michalovce–DAC 0–0 (0–0)
Nagymihály, Városi Stadion, 1373
néző. Vezette: Gemzicky
Nagymihály: Száraz – Magda, Vasko, Marjanovic, Volanakisz – Simamura, Bednár – Danko (Steinhübel, 63.), Zofcák (Adekunle, 90+6.), Marcin – Pavúk (Musák, 90+2.). Vezetőedző: Marek Petrus
DAC: Petrás – Andzouana, Riszvanisz (Csinger, a szünetben), Brunetti, Alex Mendez – Kácer (Záhradník, 90.), Dimun (Kalmár, 79.), Vitális (Ramadan, 61.) – Trusa, Krsztovics, Gavrics (Herc, 79.). Vezetőedző: Adrian Gula

„Tegnap, ma, holnap… Mindörökké DAC – Restart” – hirdette a dunaszerdahelyi szurkolók molinója a szektorukban, miközben piros-fehér-zöld füstbombák gyulladtak. A sárga-kék drukkerek ismét nagy számban kísérték el kedvenceiket, pedig oda-vissza közel ezer kilométer utaztak.

A korai, meglepő Ekl-búcsú után Adrián Gula edző több változást eszközölt a csapatban. Kikerült Alex Pinto, Ammar Ramadan és Kalmár Zsolt is, helyettük Alejandro Mendez, Zseljko Gavrics és a győri Vitális Milán került.

A vendégek új, terepzöld és narancssárga színű szerelésben futottak ki a pályára, amely a klub és a csallóközi régió történelmét és hagyományait képviseli.

Amint elhangzott a kezdő sípszó, a hazaiak hátraarcot fújtak, és ellepték a kapujuk előterét. Szinté élő falként védték a Száraz Benjamin portás előtti teret. A dunaszerdahelyiek türelmesen tologatták a labdát, vártak az üres helyekre. Előbb Zseljko Gavrics került lőtávolságba, de eltekerte a labdát bal alsó sarok mellett.

Nikola Krsztovics próbálkozása már kecsegtetőbb volt, de az egyik védőről szögletre vágódott a labda. Ezután kijött a szorításból a hazai csapat, a negyvenéves Igor Zofcák fejesét kellett Samo Petrás kapusnak hárítani. Ugyan a labdatartás és a lehetőségek számában óriási fölényben volt a vendégcsapat, de az első félidő után 0–0-t mutatott az eredményjelző.

A szünetben nagyon sokáig tanakodott a kispadon dunaszerdahelyi edzői stáb, végül a sérült Szpiridon Riszvanisz helyett a második volt ETO-játékos is pályára lépett. Csinger Márk is bemutatkozott a legfelső szlovák bajnokságban.

A második félidő Gavrics és Krsztovics lehetőséggel indult, majd ahogy közeledett a találkozó vége, úgy álltak visszább a hazaiak. A nagymihályiak nem teketóriáztak. Ha megszerezték a labdát, csak elrúgták. A vendégek azonban, meglepetésre, nem találtak ellenszert erre a betonvédelemre. Gavrics, Krsztovics és Ramadan is csak a kapu mögötti hálót találták el, Kalmár Zsolt remek kapáslövését pedig a hazaiak kapusa óriási bravúrral szögletre hárította.

 

PERCRŐL PERCRE

90+7. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+5. perc ILYEN NINCS, Kalmár kapáslövése a kapufán csattan, onnan Száraz kapus hátára pattan… De nincs bent a labda. A jobb oldali, azaz a rövid oldali kapufa mellé.

90+4. perc Ramadan és Mendez középtávoli lövése is pontatlan, az egyik a védőké, a másik a labdaszedőké.

90. perc Ramadan helyzetbe hozza magát pár csellel, de pontatlan a lövése.

90. perc Zoran Záhradník be, Kácer le.

87. perc Csinger Márk lerántja az őt kicselező Pavúkot, sárga lap.

84. perc Ramadan beadását kapura húzza a felfutó Herc, a kipattanó Krsztovicsé, aki hatról a léc fölé lő!

80. perc Andzouana újabb beadása kapuscsemege.

79. perc Kalmár Zsolt és Christian Herc be, Dimun és Gavrics le. Ismét három csatárral a DAC.

78. perc NINCS BENT! Andzouana megvillan, elkígyózik a jobb szélen, jobbal megtalálja középen Krsztovicsit, aki az ötös környékéről egy védőbe lő, a kipattanó Gavricsé... fölé!

74. perc Matej Trusa kap sárga lapot műesésért, jogosan. Nem is vitatkozik a szélső.

72. perc Krsztovics elönzőzik egy jó helyzetet, passzolás helyett feladja a labdát Száraznak.

70. perc Vasko begörcsöl, előtte Gavrics és Ramadan 16-os előtti lövését is blokkolták. Az egyiket éppen Vasko.

66. perc Pár rossz beadás után Gavrics kiugratja a szintén volt fradis Ramadant, aki jobbal középre ad... jobb lábbal ment azonban ott Száraz!

61. perc Vitálisnak nem ment ma, Ammar Ramadan váltja. Középső középpályás helyett szélső! A vendégeknél Danko le, Christian Steinhübel be.

61. perc Brunetti újabb távoli passza találja meg Krsztvicsot, aki középtávolról jobbal a jobb alsó mellé lő.

56. perc Trusa és Gavrics hoz össze egy lövőhelyzetet Krsztivicsnak, aki azonban elvarálja a helyzetét.

A hivatalos nézőszám:1373.

55. perc Zofcákot szereli a felezőnél Kácer, kapura tör... de sípszó harsan, szabadrúgás.

54. perc Danko kernerét közelről kapura tolja Vasko, a lehető legjobb helyen áll azonban Kácer.

52. perc Trusa jobb oldali beadását kiss balról ballal a léc fölé vágja Gavrics, az ötös előteréből. Ballal, mintegy 10 méterről.

51. perc Zofcák lebiceg a pályáról.

49. perc A húszéves Csinger és a negyvenéves Zofcák összecsap... utóbbi húzza a rövidebbet, ápolás. Mérgében üti a földet Zofcák.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc A SPAL-ban, az MTK-ban és a Győrben is megforduló CsingerMárk váltja Risvaniszt a DAC-ban.

Bednár anno 32 meccsen 2 kanadai ponttal segítette a DAC-t.

Egy kis örökmérleg! 21 mérkőzés, 4 nagymihályi és 15 szerdahelyi sikerrel, 22, ill. 44 rúgott góllal.

45+1. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Egy perc a ráadás.

41. perc Danko elrobog a jobb oldalon, a beadásának aláfut Petrás, de Andzouana kisegíti.

38. perc Marcin balról ad középre, éppen Zofcák érkezik a legjobb ütemben, de közeli fejesét védi Petrás! Andzouana és Mendez sem remekelt most, szerencsére pontatlan volt a volt szparis fejese.

35. perc Nikola Krsztovics kap sárga lapot Marjanovic lekönyökléséért.

Zofcák 40 éves, 14-szeres válogatott, a neve onnan lehet ismerős, hogy 2015-től másfél évig Nyíregyházán játszott! Egyébként Nagymihály-nevelés.

33. perc Zofcák, majd Mendez beadása sem az igazi.

32. perc Helyzet, de Gavrics bal oldali beadását a felfutó görög védő, Riszvanisz az ötös elől éppen a kapushoz fejeli.

22. perc Jó hazai kontra, de a 16-oson szereli Pavúkot Riszvanisz.

23. perc Zofcák kornerét elméri Petrás, majd a védelem áll le Pavúk 14 méteres lövése közben... a labda a lelátón landol.

19. perc Brunetti emel Krsztovics elé, aki kapura lő a 16-osra belépve, nem sokkal a jobb alsó sarok mellé!

A 22 éves spanyol balhátvéd az év elején éppen Nagymihályról igazolt a DAC-hoz.

11. perc Mendez beadása kapucsemege, majd Gavrics nagy szóló utáni gyöngécske gurítása dettó.

Száraz anno 11 meccsen játszott a DAC-ban.

8. perc
Gavrics ballábas beívelésére ráfordul középen Trusa, de a labda a kivetődő Szárazé. A kapus sokszoros szlovák U-válogatott, cseréje, Ruzinsky a Slovantól érkezett a nyáron.

Kellemes idő, 22 Celsius-fok, 150 DAC-drukker a meccsen.

6. perc Gavrics bal oldali beadása sokkal jobb, el is jut Krsztovicshoz, de az ék nem tud kapura fordulni.

4. perc Trusa szólója szép a jobb szélen, a beadása már nem az.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Lelkes vendégtábor, szép drapéria, komoly füstmennyiség.

Fotó: D. T.
Fotó: D. T.

 

Fotó: D. T.
Fotó: D. T.

A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr a bajnoki rajt előtt leigazolta Riquelme Rodrigues Mendest. A 20 éves brazil középpályás a DAC-tól egy évre kölcsönbe érkezett a Győrhöz.

Fotó: D. T.
Fotó: D. T.

A közvetítésünk a DAC honlapja és a Parameter segítségével is készül.

„Mi már most érzékeljük, hogy nagyon pozitív a Kassa fogadtatása az élvonalban. Ha minden a terv szerint alakul, akkor a jövő év márciusára teljesen kész lesz a stadion, így több mint tízezren látogathatják a meccseinket. Meggyőződésem, hogy üde színfoltja leszünk az első osztálynak” – mondta lapunknak az FC Kosice klubigazgatója, Geri Ádám.


A szlovák élvonal (amelynek névadó szponzora a Niké lett, a fogadási iroda lapunk információi szerint három évre 18 millió eurót fizetett a jogokért) 2023–2024-es idényének érdekessége, hogy Kassának ismét van élvonalbeli csapata. Az FC Kosice 2018-ban alakult, 2019 decembere óta magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cégcsoport a többségi tulajdonosa, az előző idényben megnyerte a másodosztályt. A Niké Liga szombati első fordulójában a kassai klub a bajnok pozsonyi Slovant fogadja. Mégpedig telt ház előtt, mivel a szurkolók egy nap alatt elkapkodták az 5800 belépőjegyet.

„Tovább szeretnénk fejlődni, egy újabb lépést tenni előre. Ha ez így lesz, akkor még erősebbek leszünk, és esélyünk lesz harcolni a legjobb helyezésekért” – mondta a szombati találkozó előtt Adrián Gula, a DAC mestere, aki bízik benne, hogy az idény eleji csalódás után jön a felemelkedés. Az első hat fordulóban a DAC olyan csapatok ellen lép pályára, amelyek nem tartoznak a legjobbak közé, majd a hetedik fordulóban jön a Slovan elleni rangadó.

Fotó: D. T.
Fotó: D. T.

A történtek után a klub a héten további két játékost szerződtetett. Négy év után visszatért a szlovák válogatott középpályás Christián Herc, illetve a belgrádi Partizantól (a szerb lapok szerint 210 ezer euróért) érkezett Alekszandar Popovics kapus. A DAC szombaton Nagymihályban próbálja feledtetni a kupakudarcot. A Michalovce otthonában az elmúlt években néha vereséget szenvedtek, de általában győztek a kék-sárgák.

Nem a legjobb hangulatban kezdődik a DAC számára a szlovák bajnokság új idénye. A dunaszerdahelyiek nagy meglepetésre már az Európa-konferencialiga első selejtezőkörében búcsúztak a nemzetközi porondtól, nem bírtak a grúz Dila Gorival.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MICHALOVCE–DAC MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik