Labdarúgás: azért „kapkodtak” a klubok, mert a június 30. kulcsfontosságú dátum lett

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 15:49
null
Mount klubváltása az FFP miatt júliusra maradt (Fotó: Getty Images)
Nem véletlen, hogy egyes csapatok (mint például a Chelsea) már a nyári átigazolási időszak első hónapjában aktív volt a piacon, és több játékosát is elengedte. Ennek elsősorban a Pénzügyi Fair Play (FFP – Financial Fair Play) volt az oka, amely nagyban meghatározza, hogy a klubok mennyit költhetnek – hívta fel a figyelmet a The Athletic.

 

Ha úgy tetszik, a nyári átigazolási időszakot már két részre lehet bontani, mivel a június 30-a kulcsfontosságú dátummá vált. Pénteken volt ugyanis az utolsó esélyük a csapatoknak, hogy az FFP szempontjából javítsanak az anyagi helyzetükön, bevételekre tegyenek szert, hiszen július 1-től a pénzügyek tekintetében megkezdődött a 2023–2024-es idény.

A Chelsea – amely az elmúlt egy évben hatalmas költekezésbe kezdett – júniusban öt játékosát is több tízmillió euróért értékesítette (Kai Havertzet 70-ért), ezzel javított az anyagi helyzetén. Mason Mount eladása azonban júliusra csúszott, mert a Manchester United is sokat költött, s ezért 55 millió fontnál többet nem kínálhatott júniusban. Az angol válogatott középpályás 60 millió font körüli összegért csatlakozik az MU-hoz – de csak júliusban. Christopher Nkunkut hiába szerezte meg már korábban a Chelsea, szerződése értelmében hivatalosan csak július 1-jétől tekinthető a londoniak játékosának. Ennek szintén könyvelési okai vannak.

De nemcsak az angol csapatok taktikáznak, hanem például az FC Barcelona is. A katalánok nem véletlenül június végén bontották fel Samuel Umtiti szerződését. Ennek a lépésnek köszönhetően a klub közel 20 millió eurónyi összeget spórol meg, a védő ugyanis a következő idényben az egyik legmagasabb keresettel rendelkező játékos lett volna.

Az adott idényben „túlköltekező” klubok számára tehát a június 30. kulcsfontosságú dátummá vált. Az sem véletlen, hogy a Liverpoolba távozó RB Leipzig-légiós, Szoboszlai Dominik szerződésében szereplő 70 millió eurós kivásárlási árnak szintén péntek volt a határideje. Ezért is pörögtek fel a tárgyalások.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
Tegnap, 20:10

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:31

Euro 2028: komoly kormányzati támogatást kap a kontinenstorna

Minden más foci
Tegnap, 10:57

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
2025.06.19. 10:00

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
2025.06.18. 18:25

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
2025.06.17. 14:13
Ezek is érdekelhetik