Gyász: elhunyt Luis Suárez, az aranylabdás spanyol legenda

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.09. 13:10
null
Nyolcvannyolc esztendősen hunyt el Luis Suárez (FotóTwitter/Barca Universal)
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Luis Suárez, az 1960-as év aranylabdása, Barcelona-legenda, Európa-bajnok labdarúgó.  


A spanyol legenda a Deportivo La Corounában kezdte pályafutását, majd az FC Barcelonához szerződött, amelyben hét idényt töltött el, s többek között két bajnoki címet nyert. A katalánok színeiben 253 mérkőzésen 137 gólt szerzett.

A Barca támadójaként 1960-ban Puskás Ferencet megelőzve nyerte el az Aranylabdát, egy évvel később, ekkor már az olasz Internazionale futballistájaként második lett. Máig ő az egyetlen spanyol aranylabdás.

Az 1960-as Aranylabda történetéhez hozzátartozik, hogy Puskás abban az évben szerzett 4 gólt a Real Madrid színeiben az Eintracht Frankfurt elleni, máig számos rekordot tartó 7:3-as finálén, és az ekkor először kiírt Világkupát (Interkontinentális Kupát) is az ő főszereplésével nyerte el a Real (a montevideói 0:0 után a madridi 5:1 alkalmával két gólt szerzett), de így sem nyerte el a díjat, mert nem szerepelt a France Football magyar tudósítója, a Népszabadság rovatvezetője, Lukács László szavazólapján, tehát nem tette be a legjobb öt játékos közé.

Ennek ellenére az év egyik szenzációja valóban az volt, hogy Kocsis Sándorral, Kubala Lászlóval, Czibor Zoltánnal és Suárezzel felálló Barca a bajnokságban és ősszel, a BEK-ben is felülmúlta a Real Madridot, amely addig a BEK összes kiírását megnyerte.

Suárez – becenevén az Építész, amelyet fantasztikus játékintelligenciája miatt kapott – a milánói kék-feketéknél is fantasztikus karriert futott, kétszer nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, illetve háromszor bajnoki címet is ünnepelhetett.

A spanyol válogatottban 1957 és 1972 között 32-szer léphetett pályára, s 15 gólt szerzett. Legnagyobb sikere az 1964-es Eb-cím. A közel 60 éves menetelés során a spanyolok az elődöntőben épp a magyar válogatottat győzték le hosszabbításban, a Santiago Bernabéu-ban.


Edzőként 1973 és 1995 között dolgozott, többek között a spanyol felnőtt és U21-es válogatottat, az Inter Milant – kétszer –, a Cagliarit, a SPAL-t, valamint a Deportivo de La Corunát is irányította.

Lapunk 2012-ben készített interjút Luis Suárezzel, aki korábbi barcelonai csapattársa, Kocsis Sándor újratemetésén is részt vett.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58

Végső búcsút vettek Takács Tibortól

Torna
2025.09.19. 14:47

„Te voltál és Te maradsz a váci futball legnagyobb legendája” – Zombori András megemlékezése Nagy Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 16:04

Elhunyt Könye Irma, a Honvéd sokszoros bajnok atlétája és edzője

Atlétika
2025.09.18. 14:50

Gyász: 62 évesen elhunyt Nagy Tibor, a váci futball ikonja

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 10:01
Ezek is érdekelhetik