Al-Naszr: Már fél éve megmondtam, hogy jó lesz a szaúdi liga – Cristiano Ronaldo

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.15. 21:50
null
Cristiano Ronaldo fél éve azt mondta, pár éven belül top 5-ös bajnokság lesz a szaúdi (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo és az Al-Naszr Portugáliában edzőtáborozik, a támadó pedig elmondta a helyi sajtónak, hogy ő már fél éve jelezte, jó lesz a szaúdi bajnokság.


Noha nem lépett pályára az Al-Naszr és a portugál Farense (5–1) felkészülési mérkőzésén Faróban, a szurkolók és a helyi sajtó szinte kizárólag Cristiano Ronaldóval foglalkozott. A szaúdi csapat klasszisa kiállt a sajtó képviselői elé, és válaszolt néhány kérdésre. Az újságírók először is arról érdeklődtek Ronaldónál, igaz-e a hír, hogy az Al-Naszr már meg is egyezett a Portóval a portugál válogatott Otávio szerződtetéséről.

„Több játékosról is beszélnek, de én nem állok be ebbe a sorba, mert nem vagyok játékosügynök – adta meg a válasz alaphangját a támadó. – Otávióról ugyanannyi szó esik, mint tíz-tizenöt másik labdarúgóról, ebben nincs újdonság. Az pedig természetes, hogy megerősítjük a keretet, ám neveket egyelőre nem említhetek. Az viszont hazugság, hogy már meg is egyeztek a felek. Az Al-Naszrt amúgy is szeretik összeboronálni olyan futballistákkal, akik nem is jönnek a klubhoz.”

Tekintve, hogy a szaúdi ligát a nyáron szinte ellepték a portugálok – Ronaldo is új edzőt kapott Luis Castro személyében –, adódott a kérdés, hogy milyen fejlődésre számít a játékos a helyi bajnokságban.

„Láthatták a mai mérkőzésen is, a szaúdi csapatok egyre jobbak lesznek. Én már megmondtam ezt fél évvel ezelőtt is, és biztos vagyok benne, hogy a most érkező játékosokkal és edzőkkel még versenyképesebbé válik a liga. Érdekes lesz, és az biztos, hogy a lehető legjobban kell felkészülni a bajnokságra, mert óriási lesz a harc.”

Érdekes közjáték lett abból, amikor az egyik újságíró Ángel Di Maríáról kérdezte, tudniillik az argentin játékos, aki Ronaldo csapattársa volt a Real Madridban, visszatért korábbi egyesületéhez, a Benficához. „Nem kommentálom más csapatok helyzetét. Ha a Sportingról kérdeznének, esetleg válaszolnék...”    – reagált Ronaldo, mire azonnal megkapta a kérdést, hogy mit gondol Viktor Gyökeresről, nevelőegyesülete új igazolásáról.      

„Nem kommentálom, csak az Al-Naszrról beszélek. Itt minden rendben, jól érezzük magunkat és az előszezonra koncentrálunk” – hárított általános nevetgélés közepette a portugál válogatott futballista.
A Farense elleni meccset kihagyta, de Ronaldo számol azzal, hogy hétfőn, illetve csütörtökön már pályára lép a Celta Vigo, majd a Benfica ellen az algarvei edzőtáborban.

„Ezen a mérkőzésen azért nem játszottam, mert csak négy napja tértem vissza a csapathoz, ám a Celta és a Benfica ellen már pályára lépek. Most hallottam a statisztikát, hogy viszonylag sok gólt szereztem ebben a stadionban, ezért remélem, hogy a következő ellenfeleink kapujába is betalálok”
– zárta mondandóját Cristiano Ronaldo.

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
21 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
22 órája

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05
Ezek is érdekelhetik