Videó: „Tajvan nem Kína?” – Messit feltartóztatták a határőrök Pekingben

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.14. 12:13
null
Messi a landolás után még mosolygott, aztán szembesítették az igazsággal (Fotó: Getty Images)
Mint arról múlt szombaton beszámoltunk, nagy lelkesedéssel köszöntötték a szurkolók Pekingben Lionel Messit, aki egy felkészülési labdarúgó-mérkőzésre érkezett az országba. Most bejárja egy felvétel a közösségi oldalakat, amelyből kiderült, hogy nem ment zökkenőmentesen a beengedése – hívta fel a figyelmet a Mirror.

 

A világbajnoki címvédő argentinok csütörtökön Ausztráliával mérkőznek meg Pekingben felkészülési meccsen. Lionel Messi a múlt hétvégén magánrepülővel érkezett meg a kínai fővárosba (többek között Ángel Di María is vele utazott), de a határőrök feltartóztatták őt.


A kínai sajtó szerint a hétszeres aranylabdás labdarúgó nem az argentin, hanem a spanyol útlevelét hozta magával, és ebben nem szerepelt érvényes kínai vízum. Messi ugyanis azt hitte, hogy a Tajvanra érvényes spanyol útlevelével Kínába is beléphet, de tévedett. „Tajvan nem Kína?” – idézte az argentint a Mirror.


A jelentések szerint két órán tartott, amíg az érvényes dokumentumot kiállították a részére. Messi egyébként ezt megelőzően már hatszor is járt Pekingben, 2008-ban például Argentínával olimpiai elsőséget ünnepelhetett.

Természetesen itt is óriási rajongótábora van, így ezúttal is rengetegen várták őt a reptéren.

SZURKOLÓK A PEKINGI REPTÉREN MESSIRE VÁRVA

Legfrissebb hírek

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
50 perce

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
18 órája

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
23 órája

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Argentína és Marokkó játssza az U20-as futball-vb döntőjét

Minden más foci
2025.10.16. 07:10
Ezek is érdekelhetik