Transfermarkt: Haaland és Mbappé értékét is 180 millió euróra becsülik

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 12:09
null
Haaland a negyedik labdarúgó, aki elérte a 180 milliós becsült piaci értéket (Fotó: Getty Images)
A mértékadó Transfermarkt kedden frissítette a topjátékosok értékét, tizenegy tagúra bővült a legalább 100 millió eurós labdarúgók sora, míg az élen holtverseny alakult ki, a portál szerint a Paris Saint-Germain sztárja, Kylian Mbappé immár nem „egyeduralkodó”, a Manchester City norvég klasszisa, Erling Haalnd felzárkózott hozzá – mindkét játékos értékét 180 millió euróra taksálják.

 

Kylian Mbappé becsült piaci értéke 2018 decemberében ugrott 200 millió euróra, azóta egyetlen 50 napig tartó időszaktól eltekintve folyamatosan vezeti a vonatkozó ranglistát. Megközelíteni eközben csak Lionel Messi (180), Neymar (180) és Raheem Sterling (160) „tudta”, Erling Haaland viszont tavaly novemberben megelőzte a világbajnok franciát, őt akkor 170 millió euróra becsülték, míg Mbappét 160-ra. Utóbbinak 2022. december 23-án ismét 180 millió euróra emelték a becsült értékét, tehát újfent „átvette” a vezetést.

A Transfermarkt keddi frissítésével a norvég csatár beérte Mbappét, immár holtversenyben vezetnek. Haaland a negyedik labdarúgó a világon, aki elérte a 180 millió eurós értékhatárt a Transfermarkton.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán jelenleg a Real Madrid brazil kiválósága, Vinícius Júnior áll, neki 120-ról 150 millió euróra emelték az értékét. A „100 milliósok köréhez” a királyi gárda másik brazil szélsője, Rodrygo is csatlakozott, vele együtt jelenleg 11 olyan labdarúgó játszik, akinek az aktuális becsült piaci értéke eléri ezt a számot.

 

Legfrissebb hírek

Klub-vb: „Továbbra is Európában játszik az elit” – Filipe Luís

Klub-vb
2025.06.30. 09:38

Brazília: Ancelotti központi szerepet szán Neymarnak a vb-n

Foci vb 2026
2025.06.27. 11:49

Mbappé már edzésben, de aggódnak érte a fogyása miatt

Klub-vb
2025.06.26. 08:19

Klub-vb: Mbappé kihagyja a Pachuca elleni vasárnapi mérkőzést is

Klub-vb
2025.06.21. 19:20

Kylian Mbappét kiengedték a kórházból

Klub-vb
2025.06.20. 07:41

Mbappét kórházba szállították, itt a Real Madrid közleménye!

Klub-vb
2025.06.19. 15:36

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05
Ezek is érdekelhetik