Szaúd-Arábia: csak a bejelentés van hátra – Kanté is az Al-Ittihadhoz szerződik

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 16:57
null
Kanté is Szaúd-Arábiában folytatja (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó nemzetközi sajtóhírek szerint N'Golo Kanté is a szaúdi labdarúgó-élvonal címvédőjénél, az Al-Ittihadnál folytatja pályafutását, miután a klub már kedden bejelentette Karim Benzema szerződtetését.

 

A Chelsea francia, világbajnok középpályása, N’Golo Kanté is hamarosan csatlakozik a David Ospinát és Karim Benzemát is foglalkoztató, Nuno Espírito Santo által irányított Al-Ittihadhoz, amelynél 2025-ig évi 100 millió eurót kereshet, ráadásul a szaúdi klub ingyen szerzi meg, hiszen lejár a szerződése Londonban.

Az orvosi vizsgálatokon állítólag már az angol fővárosban átesett a Bajnokok Ligája-, PL-győztes Kanté, aki Benzemához hasonlóan a magas fizetés mellett saját reklámjogokkal is rendelkezik majd.

A szaúdiak további, európai sztárigazolásairól itt írtunk bővebben!

 

 

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
44 perce

Kölcsönadta Grealisht a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Isak döntött: a Liverpoolhoz akar igazolni

Angol labdarúgás
9 órája

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
12 órája

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

Ez a transzfer már összejön, a Milantól igazol a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.08.09. 18:56

Újabb keresztszalag-szakadás, ezúttal a Chelsea kulcsembere dőlt ki

Angol labdarúgás
2025.08.08. 10:24

Tíz év után távozik a West Ham támadója – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.07. 13:05
Ezek is érdekelhetik