MLS: Messinek meg kell váltania a világot Amerikában

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.08. 13:44
null
Lionel Messinek klasszisteljesítményt kell nyújtania, hogy sikeres legyen az Inter Miami (Fotó: Getty Images)
A követők számát tekintve valósággal rárúgta az ajtót az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságra (MLS) Lionel Messi, hiszen a hétszeres aranylabdás új klubja, az Inter Miami a bejelentés utáni négy órában megduplázta feliratkozói számát az Instagram-oldalán, azóta pedig a világklasszis miatt már majdnem meg is ötszörözte azt, ám Messinek nemcsak a pályán kívül, hanem a pályán is nagyot kell alkotnia, hiszen új csapata finoman fogalmazva sem kezdte jól az idényt.

 

A szerda esti bejelentés előtt az Inter Miaminak közel egymillió követője volt a klub Instagram-oldalán, de már az első néhány órában 1.3 millió követővel gyarapodott a floridai csapat, az azóta eltelt órákban pedig már majdnem elérte az ötmilliót is, hiszen cikkünk írásakor 4.8 milliónál jártak.

AZ INTER MIAMI KÖVETŐINEK SZÁMA INSTAGRAMON
Messi érkezése óta majd' megötszöröződött az Inter Miami követőinek száma az Instagramon
Messi érkezése óta majd' megötszöröződött az Inter Miami követőinek száma az Instagramon

 

Messi szerződtetése érdekében az Inter Miamival összefogott az MLS mérkőzéseit közvetítő Apple és az Adidas sportszergyártó cég is, hogy fedezzék az argentin fizetését, de a hétszeres aranylabdásnak a pályán kívül és a pályán is nagyot kell alkotnia.

A floridai csapat egyébként múlt héten menesztette edzőjét, David Beckham egykori csapattársát, Phil Neville-t, mert a gárda az új idényben a várakozások alatt szerepel: a Miami az eddigi 16 bajnokijából csupán ötöt nyert meg 11 vereség mellett, s már most jelentős hátrányban van a rájátszásba jutásért folyó küzdelemben, hiszen a Keleti főcsoport 15., utolsó helyén áll.

Beckhamék viszont további erősítéseket terveznek és a hírek szerint két korábbi Barcelona-ikonnal, Sergio Busquetsszel, valamint Luis Suárezzel is megerősíthetik a keretüket, ráadásul a sportingnews.com arról ír, hogy Phil Neville utódja az a Gerardo „Tata” Martino lehet, aki korábban az argentin válogatott szövetségi kapitányaként és az FC Barcelona vezetőedzőjeként is együtt dolgozott Messivel, de a ligát is ismeri, hiszen a jelenleg klub nélküli 60 éves szakember korábban volt az Atlanta United edzője.

Egyébként Messinek eddig jól ment Miamiban, hiszen az argentin válogatottal tavaly szeptemberben a helyi Hard Rock Stadionban játszott felkészülési mérkőzést Honduras ellen, melyen a hétszeres aranylabdás két gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
20 órája

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
Tegnap, 8:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Az Inter Miami kicsit olyan, mint David Beckham; Szélesi Zoltán az U21-es válogatottról

E-újság
2025.10.15. 00:35
Ezek is érdekelhetik