Labdarúgás: a BL-döntő bírója a lengyel negyedosztályban fúj

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.12. 06:51
null
Szymon Marciniak szombaton még a legnagyobb sztároknak vezette a BL-döntőt, szerdán már a lengyel negyedosztályban fújja a sípot (Fotó: Getty Images)
A Manchester City–Internazionale Bajnokok Ligája-döntőt vezető lengyel Szymon Marciniak szerdán a lengyel negyedosztályban vezet meccset – számolt be róla a weszlo.com.

 

A 42 éves játékvezető sokat dolgozott a 2022–2023-as kiírásban, hiszen összesen 39 mérkőzést vezetett, közte nyolc Bajnokok Ligája-mérkőzést (és a döntőt), 19 lengyel élvonalbeli bajnoki mellett a Nemzetek Ligájában két mérkőzésen működött közre, valamint Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Egyiptomban és Cipruson is vezetett mérkőzést.

Az isztambuli finálé után Marciniak azonban nem nyaralni megy, ugyanis ő vezeti szerdán a lengyel negyedosztály 36. fordulójában rendezendő GKS Belchatów–Sokól Aleksandrów mérkőzést.

A weszlo.com emlékeztet, hogy Marciniak játékvezetői pályafutását 2009-ben éppen Belchatówban kezdte, amikor a hazaiak 3–0-ra nyertek.

 

Legfrissebb hírek

Magyar játékvezetők is szerepet kapnak az Arsenal–Real Madrid BL-negyeddöntőn

Bajnokok Ligája
2025.03.24. 12:53

A török–magyar játékvezetője egyszer már szerencsét hozott nekünk

Magyar válogatott
2025.03.18. 10:39

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

„Még soha nem szembesültem ilyen helyzettel” – Marciniak Julián Álvarez szabálytalan tizenegyeséről

Bajnokok Ligája
2025.03.14. 10:13

Szerbiába, Skóciába és Kazahsztánba utaznak a magyar játékvezetők

Minden más foci
2025.03.12. 17:53

Kézilabda: nem tudja, mikor térhet vissza a pályára a Veszprém meccsén is összeeső dán játékvezető

Kézilabda
2025.03.10. 13:33

Kovács István vezeti Szoboszlai Dominikék PSG elleni BL-visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.03.09. 14:23

Kézilabda: újra rosszul lett a pályán a Veszprém-meccs közben kórházba szállított játékvezető

Kézilabda
2025.03.08. 20:30
Ezek is érdekelhetik