Játékvezetés: Kassai Viktor Ausztriában lesz a játékvezetők főnöke

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 10:57
null
Ausztriában folytatja (Fotó: öfb.at)
Az Osztrák Labdarúgó-szövetség (ÖFB) hivatalos honlapján közölte, az új idénytől kezdve Kassai Viktor lesz a szövetség játékvezetői osztályának új vezetője, vagyis a posztot hivatalosan megnevezve technikai igazgatója.

Szerdán még arról számoltunk be, hogy Kassai Viktor családi okokra hivatkozva arra kérte a bolgár szövetséget, hogy ne hosszabbítsák meg a június végén lejáró szerződését, mert a jövőben családjához közelebb szeretne dolgozni.

Csütörtökön aztán hamar kiderült, már meg is van a korábbi játékvezető következő állomása: az ÖFB hivatalos honlapján megjelent híradás szerint az új idénytől kezdve Kassai lesz a szövetség játékvezetői bizottságának a technikai igazgatója.

„A korábbi nemzetközi játékvezető, Kassai Viktor a jövőben szövetségünk alkalmazottjaként az osztrák játékvezetőkkel fogja megosztani az évtizedes játékvezetői munkássága során szerzett tapasztalatát” – áll a közleményben. Azt is hozzáteszik az osztrákok, hogy a magyar exbírót több nemzetközi és osztrák jelölt közül, pályázati úton választották ki.

„Nagyon örülök, hogy a jövőben az ausztriai játékvezetés továbbfejlesztésén dolgozhatok. A beszélgetés során gyorsan észrevettem, hogy céljaink és jövőképeink egybeesnek, és egy nyelvet beszélünk. Az életem a játékvezetésnek szenteltem – az aktív játékvezetőként eltöltött 30 év alatt és az elmúlt három évben is, akkor a háttérben dolgozva. Tudom, hogy milyen kihívások várnak ránk, és Ring Györggyel együtt motiváltak vagyunk az új feladatunk ellátásában” – idézte Kassait az ÖFB.

A közlemény arról is szót ejt, hogy Kassaival együtt, korábbi állandó segítője Ring György Bulgária után Ausztriába is követi, ő VAR-menedzser lesz..

A 47 éves Kassai Viktor nemzetközi játékvezetői karrierje 2003-tól 2019-ig tartott, bíráskodott a 2008-as nyári olimpián – ő vezette a döntőt –, a 2010-es világbajnokságon négy mérkőzésen működött közre – köztük a német–spanyol elődöntőn –, s ő dirigált a 2011-es BL-döntőben is.

Pályafutása drasztikus fordulatot vett, amikor a 2012-es Európa-bajnokságon nem adta meg az ukránok gólját, amikor John Terry jól láthatóan a gólvonal mögül tisztázott. Ezt követően erősödtek fel a gólvonal-technológia bevezetését követelő hangok.

Legfrissebb hírek

Szerb játékvezetők a magyar válogatott portugáliai selejtezőjén

Magyar válogatott
2025.10.12. 10:24

Vb 2026: Bognár Tamás videobíró lesz vasárnap

Foci vb 2026
2025.10.10. 10:30

Vb-selejtezők: az osztrákok tíz gólt rámoltak be San Marinónak, Modricék ikszeltek a csehekkel

Foci vb 2026
2025.10.09. 22:46

Földházi Tamás: Annyit érsz játékvezetőként, amilyen az utolsó mérkőzésed volt

Kosárlabda
2025.10.09. 11:16

Angol játékvezetők a magyar–örmény vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.10.09. 10:17

Férfi kézilabda Eb: magyar duó a játékvezetők mezőnyében

Kézilabda
2025.10.08. 20:39

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
2025.09.30. 10:22

Az idei U21-es Eb-döntő játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Plzen meccsen

Európa-liga
2025.09.23. 10:18
Ezek is érdekelhetik