Felkészülés: a DAC Világi Oszkár szülőfalujában játszott

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 15:44
null
A szerző fotója
A Dunaszerdahely a nyári felkészülés második mérkőzésén 1–1-es döntetlent ért el a cseh másodosztályú Zbrojovka Brno ellen. A találkozóra Világi Oszkár klubtulajdonos szülőfalujában, Békén került sor.

„Nagyon vártuk ameccset. Számunkra ez az évezred találkozója. Olyan óriási esemény, mintha Dunaszerdahelyre érkezne apápa” – mondta adunaszerdahelyi csapat honlapján Jalkóczy János, ahelyi klub képviselője, amely alegalacsonyabb osztályban szerepel.

Miért játszott Békén aDAC?

„Itt születtem. Az elköltözésünk után, mint gyermek, minden nyaramat itt töltöttem. Az volt amondás Békén, hogy a Béke olyan jó, hogy eljön az az idő, hogy aDAC is ott fog játszani. Az álom beteljesült. Ugyan nem aBékével, hanem aDAC aBrnóval csapott össze. Amikor az álmokról beszélünk, arészletek nem fontosak – mosolygott Világi Oszkár klubtulajdonos. – Célunk, hogy aDAC ne csak aDunaszerdahely csapata legyen, hanem az egész régiónak. Szeretnénk, ha mindenki az életében legalább egyszer találkozzon asárga-kék klubbal.”

Bár atelepülésen 450-en laknak, szombaton közel másfél ezren voltak az összecsapáson. Avezetést a69. percben Ammar Ramadan szép góljával aDAC szerezte meg, azonban nemsokára Adam Fousek kiegyenlített.

„Két hétig tart afelkészülés, lassan összeállunk. Keményen készülünk az új idényre. Célunk, hogy július 13-ára, az Európa-konferencialiga előselejtezőjének első mérkőzésére a Dila Gori ellen topformában legyünk” – nyilatkozta aNemzeti Sportnak Veszelinov Dániel, aki az első félidőben védett. Rajta kívül aGyőrből érkezett Urblík Norbert és Vitálos Milán aszünet után játszottak. Kalmár Zsolt hétfőn csatlakozik acsapathoz, Csinger Márk és Szánthó Regő pedig sérült.

ADAC legközelebb szerdán, június 28-án aRapid Bucuresti ellen lép pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC–Zbrojovka Brno (cseh II.) 1–1
(Ramadan 69., ill. Fousek 75.)

Legfrissebb hírek

DAC: fokozatosan visszatérnek a nézők a MOL Arénába

Minden más foci
2025.03.02. 10:08

Női kézi: történelmi siker, szlovák kupagyőztes a DAC

Kézilabda
2025.03.01. 20:02

Három góllal nyert otthon a DAC a Rózsahegy ellen

Minden más foci
2025.03.01. 17:29

Tuboly Máté: Célunk a legjobb három

Minden más foci
2025.02.23. 11:13

Kapusa tizenegyest védett, mégis csak ikszelt a Dunaszerdahely Zsolnán

Minden más foci
2025.02.22. 17:50

Tuboly Máté: Nagyon büszke vagyok a csapatra

Minden más foci
2025.02.17. 09:39

Nagyszombat–Dunaszerdahely: kimaradt büntetők után egy-egy gól

Minden más foci
2025.02.16. 17:35

Niké Liga: Tuboly Máté is bekerült a forduló válogatottjába

Légiósok
2025.02.10. 13:56
Ezek is érdekelhetik