BL: Julián Álvarez 23 évesen „kimaxolta” a futballt

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 15:46
null
Julián Álvarez újabb komoly trófeával gyarapította gyűjteményét (Fotó: Getty Images)
Ugyan még csak 23 éves, már most rengeteg komoly sorozatot megnyert a Manchester City argentin támadója, Julián Álvarez, aki csapata Inter elleni isztambuli sikerével a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodott, ezzel újabb trófeát szerzett méretes gyűjteményébe, s már csak a klubvilágbajnokság, az európai Szuperkupa és az angol Ligakupa hiányzik kollekciójából, előbbi kettőn viszont egyelőre nem vehetett részt.

 

Álvarez 2018-ban, 18 évesen mutatkozott be az argentin River Plate színeiben, s rögtön első idényében megnyerte a Dél-Amerika legrangosabb klubsorozatát, a Libertadores-kupát a Boca Juniors ellen, majd a Recopa Sudamericanát is (a Libertadores-kupa nyertesének és a Copa Sudamerica győztesének egymás elleni meccse), ezzel együtt argentin kupagyőztes is lett, egy évvel később a helyi Szuperkupában diadalmaskodott, 2021-ben pedig aranyérmet szerzett az argentin élvonalban.

A támadó hazája válogatottjában 2021 nyarán mutatkozott be a Chile elleni világbajnoki selejtezőn Ángel Di María cseréjeként, s abban az évben aranyérmes lett a Copa Américán is.

Álvarez 2022-ben, tavaly nyáron igazolt az angol Manchester Cityhez, s előbb a klubidény közben világbajnoki címet szerzett Katarban, majd Pep Guardioláékkal angol bajnok, FA-kupa-győztes és most Bajnokok Ligája-győztes is lett, így a lehetőségeihez mérten csak három kupát nem nyert még meg, a klubvilágbajnokságot, az európai Szuperkupát és az angol Ligakupát, de ha a Manchester City a közeljövőben is hasonlóan teljesít, Álvarez újabb kupákkal gyarapíthatja kollekcióját.

Álvarez a mostani BL-győzelmével Gerard Piquét 29 nappal megelőzve a legfiatalabb labdarúgó lett, aki világbajnoknak, BL-győztesnek és Premier League-győztesnek vallhatja magát.

TRÓFEAHALMOZÓK A VILÁGBÓL
Az FC Barcelona két korábbi labdarúgója, a jelenleg nemi erőszak gyanúja miatt börtönben lévő brazil jobbhátvéd, Daniel Alves és korábbi csapattársa, a jelenleg az olasz Laziót erősítő Pedro pályafutása során halmozta a trófeákat. A brazil a spanyol bajnokságot hatszor, a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot három-három, a spanyol Király-kupát és Szuperkupát öt-öt, az európai Szuperkupát négy, az UEFA-kupát és a francia bajnokságot két alkalommal nyerte meg egy kupagyőzelem mellett, valamint olasz bajnok és kupagyőztes is volt, a brazil válogatottal pedig Copa Américán kétszer lett aranyérmes, továbbá U20-as világbajnoknak és olimpiai bajnoknak is mondhatja magát – így az ő kollekciójából csak a felnőtt világbajnoki cím hiányzik.
A spanyol támadónak is nagy vitrinje lehet, hiszen 2010-ben világbajnokságot, 2012-ben Európa-bajnokságot nyert válogatottjával, klubszinten ötszörös spanyol bajnoknak és Szuperkupa-győztesnek, háromszoros Király-kupa-aranyérmesnek, kétszeres klubvilágbajnoknak, háromszoros Bajnokok Ligája-győztesnek, angol bajnoknak, háromszoros európai Szuperkupa-győztesnek, Európa-liga-győztesnek és FA-kupa-győztesnek mondhatja magát.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0)
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző. V: Szymon Marciniak (lengyel)
MANCHESTER CITY: Ederson – Akanji, R. Dias, Aké – Stones (Walker, 82.), Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola.
INTER: An. Onana – Darmian (D’Ambrosio, 85.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) – Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco – Lautaro Martínez, Dzeko ( R. Lukaku, 56.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: Rodri (68.)

Legfrissebb hírek

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

Olasz Kupa: Arnautovic káprázatos bombája után elődöntős az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.25. 23:18

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34
Ezek is érdekelhetik