Argentína: Lionel Messiék újabb legenda búcsúmeccsén léptek pályára – videó

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.06.26. 09:04
null
Lionel Messi és az argentin válogatott részt vett Juan Román Riquelme búcsúmérkőzésén (Fotó: Getty Images)
Maxi Rodríguez elbúcsúztatása után újabb gálamérkőzésen lépett pályára Lionel Messi, aki ezúttal az argentin labdarúgó-válogatott tagjaként játszott a Boca Juniors ellen Juan Román Riquelme búcsúmérkőzésén. A Newell's Old Boys elleni 12 gólos mérkőzés után ezúttal nyolcig jutottak a felek.

A Boca Juniorsban nevelkedő, majd később Spanyolországban az FC Barcelonában és a Villarrealban is pályára lépő Juan Román Riquelme már nyolc évvel korábban, 2015-ben visszavonult, mégis csak most került sor a búcsúmérkőzésére. A Boca Juniorsban több mint 300 mérkőzésen pályára lépő Riquelme jelenleg a klub alelnökeként tevékenykedik.

A Messi vezette világbajnok argentin labdarúgó-válogatott néhány nappal Maxi Rodríguez búcsúmérkőzése után a Boca Juniors ellen is pályára lépett, hogy így emlékezzenek vissza a több mint ötvenszeres válogatott karrierjére. A közönség így fogadta a 45 éves legendát.


A búcsúmérkőzésen az argentin válogatott szerzett vezetést. Ezt követően a Boca Juniors fordított és 5–3-ra megnyerte a találkozót. Riquelme két gólpasszig és egy gólig jutott, míg Lionel Messi találata csak a szépítésre volt elég. A Boca Juniors közönsége a találkozó során Messit éltette, majd a hétszeres aranylabdás közös tortát kapott Riquelmével, hiszen mind a ketten június 24-én ünnepelték születésnapjukat.

„Messi és Maradona a két legnagyobb játékos, akit egész életemben láttam. Csodálatos, hogy itt van. Elnézést kérek a családodtól Leo, hogy szabadságon voltál és még néhány napot maradtál, nagyon hálás vagyok, hogy mindig igent mondtál nekem. Szerencsés vagyok, hogy itt vagy, ez felejthetetlen, remélem, jól érezted magad. Nagyon szeretlek titeket” – mondta Riquelme.


LIONEL MESSI GÓLJA


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

A Bayern szögletgólját elvette a VAR, de így is nyertek Kane-ék a Boca ellen

Klub-vb
2025.06.21. 08:23

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
2025.06.20. 12:57

„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

Klub-vb
2025.06.20. 10:33

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
2025.06.17. 07:31

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32

Kosárlabda: elképesztő hárompontos az argentin bajnokságban – videó

Kosárlabda
2025.06.12. 12:24

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37
Ezek is érdekelhetik