Alapmű született: a világ labdarúgása öt kötetben, 3800 oldalon

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 14:48
B. Bába Éva, Dénes Tamás és Sándor Mihály A magyar labdarúgás története című könyvsorozat után az egyetemes futball történetét is megírta, a budapesti sajtóbemutató alkalmat adott az MLSZ és a Debreceni Egyetem közötti együttműködési megállapodás aláírására.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Árvai Károly)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Árvai Károly)

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a Debreceni Egyetem (DE) közös keddi sajtóeseményén bemutatták A világ labdarúgásának története című könyvsorozatot, egyúttal aláírták a futballszövetség és az egyetem együttműködési megállapodását, amely kiterjed az egyetemi képzésekre, a sportszakmai felmérésekre, tudományos kutatásokra és tematikus konferenciák szervezésére. A Felix Kitchen & Bar étteremben tartott program házigazdája Csányi Sándor, az MLSZ elnöke volt, aki tréfásan megjegyezte, először fordul elő, hogy „egy oldalon ül a B-közép emberével”, hiszen a pódiumon a könyvszerzők között Sándor Mihály sporttörténész, címzetes egyetemi docens, a szurkolói kultúra kutatója, a debreceni ultrák régi tagja is helyet foglalt. A Bács Zoltán egyetemi kancellár szerkesztésében, öt kötetben megjelent könyvsorozat – a lelátói világ említett szakértője mellett – Dénes Tamás Szepesi-díjas sportújságíró, futballtörténész, korábbi Nemzeti Sport-főszerkesztő, valamint B. Bába Éva történész-közgazdász munkája. A 2017 és 2021 között készült, összesen 3800 oldalas mű a szerzőhármas korábban kiadott, A magyar labdarúgás története című könyvsorozatának egyetemes futballtörténetre összpontosító folytatása.

(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)

Sok könyv jelent már meg a futball történetéről, de ilyen jellegű, átfogó gyűjtemény külföldön is ritkaságnak számít. Próbálom majd nemzetközi körökben is bevezetni, megismertetni” – mondta Csányi Sándor, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alelnöke, személyes emlékként felidézve korábbi paraguayi utazását, ahol a Dél-amerikai Futballmúzeumban tett látogatása során úgy érezte, a sportág angliai és európai gyökerei méltatlanul háttérbe szorulnak. A beszélgetést Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke moderálta, a sportkönyvkiadás aranykoraként említve az elmúlt éveket, amelyek során a Nagy Béla-program keretében több mint száz, sport témájú kötet látott napvilágot. A könyvbemutató után lapunk kérdésére a jelenlévő 70-szeres válogatott, ezüstcipős korábbi labdarúgó, Nyilasi Tibor is elismerően szólt a könyvsorozatról, beszélve arról is, hogy a felölelt futballtörténeti időszak jelentős részét ő maga is bennfentesként élte át. Mint fogalmazott: „Fontos ezeket a történeteket megőrizni, átadni. Néha a balatonakarattyai strandon én is úgy érzem magam, mint Rémusz bácsi, mesélek a gyerekeknek, fiataloknak az élményeimről, és bízom benne, hogy be is fogadják őket.”

A könyvsorozat digitális formában ingyenesen hozzáférhető a DE könyvtárának repozitóriumában, nyomtatott változatban pedig online megrendelhető a shop.deac.hu oldalon. Tervben van a munka angol nyelvű fordítása is.

(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik