Videó: saját tizenhatosáról lőtt gólt a kapus

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 14:16
null
Santiago Ramírez saját tizenhatosáról szerzett gólt (Fotó: Liga de Expansion MX/Twitter)
Minden bizonnyal nem unatkoztak a szurkolók a mexikói másodosztály feljutásért zajló rájátszásának elődöntőjében, ugyanis a Celaya és az Atlético Morelia találkozója négy gólt és öt kiállítást is hozott, ráadásul a párharcot a vendégek kapusa döntötte el egy egész pályás góllal.

 

A mexikói másodosztály rájátszásának elődöntőjében a Celaya és az Atlético Morelia 1–1-es döntetlenről várta a vasárnapi visszavágót, melyen a vendég Morelia Bryan Mendoza két sárga lapos kiállítása miatt már a 17. percben emberhátrányba került, amit a Celaya Amaury Escoto révén a 30. percben ki is használt.

A második félidőt viszont kiválóan kezdte a Morelia, hiszen José Alonso Flores Ramírez a 46. percben egyenlített, majd a hazaiaktól Roger Hernándezt is kiállították, egyenlő létszámban pedig az 52. percben előnybe kerültek a vendégek.

A Celaya azonban próbált meccsben maradni és a 92. percben kapusa, Guillermo Allison úgy gondolta, jó ötlet előremenni egy szöglethez az egyenlítés reményében, ám erre csúnyán ráfázott, mert a szabadrúgás utáni beadásnál Allison fejesét lehúzta Santiago Ramírez, a Morelia kapusa, aki észlelve, hogy kollégája távol van a kaputól, saját tizenhatosáról vette célba az ellenfél kapuját és lövése át is haladt a gólvonalon, 3–1-re növelve a vendégek előnyét és továbbjuttatva csapatát a feljutásért rendezett rájátszás döntőjébe.



A hosszabbítás utolsó percei is szolgáltattak izgalmakat, hiszen a vendégektől két, a hazaiaktól egy játékost kiállítottak.

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: 75 nappal a rajt előtt nyitják meg az Azték Stadiont

Minden más foci
4 órája

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

Ritkán rúg gólt, de ez úgy sikerült, hogy sokan Puskás-díjra javasolják – videó

Minden más foci
2025.04.17. 10:57

Mexikó először lett Nemzetek Ligája-győztes

Minden más foci
2025.03.24. 08:57

Videó: nem akármilyen gól született a mexikói bajnokságban

Minden más foci
2025.03.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik