PSG: a franciák szerint már biztos, Messi Szaúd-Arábiában folytatja

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.09. 12:19
null
(Fotó: Getty Images)
Az elmúlt hetekben egyre inkább úgy tűnt, összejön a katalán drukkerek álma, s Lionel Messi visszatér Barcelonába ezen a nyáron. Ám az elmúlt napok hírei, valamint a francia AFP keddi értesülése alapján mégis Szaúd-Arábia lehet a befutó. 


Kezdjük a tényekkel: a francia AFP (Agence France-Presse) kedd délelőtt közölte olvasóival, hogy saját forrása, informátora – aki egy tárgyalásokhoz közel álló személy – úgy tájékoztatta az ügynökséget, hogy Lionel Messi immár biztos, hogy Szaúd-Arábiában folytatja pályafutását.

Ettől persze még nem szentírás a szaúdi szerződés, de mivel az AFP jobbára megbízható forrásokkal dolgozik, s nem szokott fals híreket közölni, így a nemzetközi sajtó azonnal átvette az értesülést, így például a szintén francia L'Équipe is, amely épp tegnap (hétfőn) írt Messi szaúdi ajánlatáról.

Bár erről az AFP nem írt, a spanyol El Chiringuito TV szerint egyértelmű, hogy az Al-Hilalról van szó, ehhez a klubhoz csatlakozna majd Messi, álomfizetésért cserébe. Azt már lapunk is megírta korábban, hogy Fabrizio Romano szerint az Al-Hilal hivatalos, évi 400 millió eurós ajánlatot tett a hétszeres aranylabdásnak, de a L'Équipe információi szerint ez az összeg azóta jelentősen megnőtt…

ELŐZMÉNYEK

Hétfőn szemléztük a L'Équipe cikkét, miszerint a szaúdiak ajánlata két idényre szól egyéves hosszabbítási opcióval, s az érintett rekordot jelentő, 500-600 millió euró közötti fizetést kapna.

Az argentin számára a Barcelonába való visszatérés is a lehetséges opciók között van, ugyanakkor a gránátvörös-kékeknek jelentős pénzt kell szerezniük, hogy regisztrálhassák a hétszeres aranylabdást.

A L'Équipe arról is beszámolt, hogy a szaúdiak Jordi Albának, Sergio Busquetsnek, Sergio Ramosnak, Ángel Di Maríának és Leandro Paredesnek is ajánlatot tesznek, hogy meggyőzzék Messit: érdemes Szaúd-Arábiába igazolnia. A lap hangsúlyozta, a sztárok nem feltétlenül egy csapatba kerülnének, de jelentősen emelnének a bajnokság színvonalán.


FRISSÍTÉS: Lionel Messi édesapja és ügynöke, Jorge Messi az AFP információját hallva közleményt adott ki, melyben leszögezte, fia még nem döntött a jövőjéről.

 

Legfrissebb hírek

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
Tegnap, 8:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11

Klub-vb: a Fluminensének kémkedett a volt Chelsea-klasszis

Klub-vb
2025.07.08. 17:17

Klub-vb: a párizsiaknak kétmeccses eltiltás járt, Huijsennek csak az elődöntőt kell kihagynia

Klub-vb
2025.07.08. 13:39

Visszavonta a PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
2025.07.08. 10:25
Ezek is érdekelhetik