Fortuna Liga: nem büntetik meg a DAC-szurkolókat provokáló Weisst

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2023.05.12. 18:09
null
Vladimir Weisst (a képen félmeztelenül) nem büntették meg (Fotó: Koncz Márton)
A Slovan elleni vasárnapi vesztes meccs (2–3) után szombaton Zsolnán lép pályára a Dunaszerdahely, amely győzelemmel szeretne válaszolni a klubot ért sérelmekre is.

 

„Nehéz volt megemészteni a vasárnap történteket. Mindenki láthatta, milyen érzelmek jöttek ki belőlünk… Keddtől azonban már igyekeztünk maximálisan a szombati meccsre koncentrálni. Menni kell tovább. Még két találkozó vár ránk, hat pontot szeretnénk szerezni. Tudjuk azt is, hogy klubrekordot állíthatunk fel a megszerzett pontok, győzelmek számában és további statisztikai mutatókban” – nyilatkozta lapunknak Veszelinov Dániel, aki a Zsolnán lejátszott legutóbbi, júliusi találkozón a sárga-kékek hőse volt.

Döntetlen állásnál a kapus a ráadás perceiben tizenegyest hárított. Az ősz folyamán a magyar játékos kikerült a kapuból, tétmeccsen tavasszal nem védett.

„Keményen dolgozom és várom a lehetőséget. Ha megkapom, maximálisan felkészült szeretnék lenni” – tette hozzá Veszelinov Dániel. Zsolnán nem léphet pályára Kalmár Zsolt, aki a Slovan ellen begyűjtötte a kilencedik sárga lapját, és egymeccses eltiltást kapott.

A Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának határozata szerint a DAC 4000 eurós (mintegy 1.5 millió forintos), a Slovan 5000 eurós (több mint 1.8 millió forintos) büntetést kapott. Mindkét csapat azért, mert szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak és trágár kifejezéseket kiabáltak. Ifjabb Vladimír Weiss – aki a kiállítása után nyíltan provokálta a dunaszerdahelyieket, ami után csaknem ötvenen (játékosok, stábtagok, biztonsági emberek) egymást kergették a pályán és több percig állt a játék – nemhogy büntetést nem kapott, még figyelmeztetésben sem részesült.

Legfrissebb hírek

HC DAC: bajnokavatás, Juhos Kata mezét visszavonultatták

Kézilabda
2025.03.22. 21:54

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Dunaszerdahely: Redzic Damir visszatér a pályára

Minden más foci
2025.03.20. 15:04

Tuboly Máté: Így teljes a nemzeti ünnep!

Minden más foci
2025.03.16. 11:56

A Dunaszerdahely megnyerte a cseh-szlovák női kéziligát

Kézilabda
2025.03.15. 22:08

Ramadan duplázott, ismét győzött a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.03.15. 20:00

Már szombaton bajnok lehet a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.03.14. 16:39

DAC: Csinger Márk és Redzic Damir visszatérése is közeledik

Minden más foci
2025.03.14. 11:44
Ezek is érdekelhetik