Szaúd-Arábia: Ronaldo és Messi csak a kezdet, 50 topligás játékost igazolnának

Vágólapra másolva!
2023.04.14. 10:15
null
Cristiano Ronaldo megszerzése csak a kezdet volt a nagy terveket szövő szaúdi liga számára (Fotó: Getty Images)
Egészen elképesztő tervet készítettek a szaúd-arábiai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság fellendítésére, a nyáron ötven labdarúgó érkezhet a topligákból és a portugál első osztályból a szaúdi Pro League-be – számolt be róla az ESPN. 

Mint ismert, az elmúlt években több, a pályafutása csúcsán túl járó labdarúgó is a szaúdi élvonalba igazolt, ám a Manchester Uniteddel 2022 végén szerződést bontó és az Al-Naszrnél december 30-án aláíró Cristiano Ronaldo már kellően ráirányította a figyelmet a ligára, olyannyira, hogy a hétszeres aranylabdás Lionel Messit az Al-Hilal például évi 400 millió eurós fizetéssel csábítja.

A portugál klasszis pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy néhány éven belül a legversenyképesebb ligák közé kerül a szaúdi bajnokság. Ennek eléréséhez nagy lépést tehetnek nyáron a szaúdi csapatok, hiszen az ESPN úgy tudja, hogy a liga azt tervezi, hogy a nyáron ötven (!) játékost igazol az öt topligából és a portugál bajnokságból, hogy emelje a pontvadászat presztízsét.

A lap megemlíti, hogy a szaúdi sportminisztérium támogatja a tervet és elsősorban szerződés nélküli labdarúgókat igazolnának, mint például a Liverpool brazilja, Roberto Firmino, a Manchester City német középpályása, Ilkay Gündogan, a Wolverhampton szélsője, Adama Traoré, az Everton védője és középpályása, Yerry Mina és Abdoulaye Doucouré, de az egyik játékosügynök az ESPN-nek úgy nyilatkozott, hogy spanyol, marokkói és kolumbiai válogatott játékosokról is tárgyalnak.

A szaúdi liga jelenlegi szabályai szerint egy csapatnak nyolc nem szaúdi játékosa lehet és közülük egyszerre hetet nevezhetnek a mérkőzésekre, ám a 16 klub közül mindegyiknek hat vagy annál kevesebb légiósa van.

Legfrissebb hírek

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
19 órája

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51
Ezek is érdekelhetik