Női foci: Marozsán vereséggel búcsúzott a német válogatottól

Vágólapra másolva!
2023.04.11. 22:21
null
Vereséggel búcsúzott Marozsán Dzsenifer (Fotó: AFP)
A német női labdarúgó-válogatott 2–1-re kikapott a brazil csapattól Nürnbergben a keddi barátságos mérkőzésen, amely Marozsán Dzsenifer búcsúmeccse volt.

 

A fölényben futballozó vendégek már a szünetig kétgólos előnyre tettek szert, a hazaiak erejéből csak szépítésre futotta a hosszabbításban. Az Olympique Lyon budapesti születésű középpályása, a nationalelf korábbi csapatkapitánya a 64. percben csereként lépett pályára.

Az egy hét múlva 31. születésnapját ünneplő futballista egy hónapja mondta le a válogatottságot, amit tavaly év elején elszenvedett súlyos térdsérülésével indokolt.

Marozsán Dzsenifer – a négyszeres magyar válogatott Marozsán János lánya – 2007-ben az 1. FC Saarbrückennél kezdte felnőttkarrierjét, majd 2009-ben az 1. FFC Frankfurthoz igazolt. Hét éve a francia élvonalbeli Lyon futballistája, közben 2021-ben fél évig az egyesület amerikai partnerklubjánál, az OL Reignnél szerepelt kölcsönben. A német válogatottban, mellyel 2013-ban Európa-bajnok, három esztendővel később Rio de Janeiróban pedig olimpiai bajnok lett, 112 fellépése során 33 gólt szerzett.

A Bajnokok Ligáját hatszor nyerte meg, emellett 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben Németország legjobb női labdarúgójának választották meg.

A német és a brazil válogatott egyaránt a július 20-án kezdődő világbajnokságra készül.

Legfrissebb hírek

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
7 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.10. 23:23

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2025.07.07. 23:05

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.06. 23:03

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
2025.06.21. 20:55

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Nem bírt Fehéroroszországgal, kiesett a C-ligába a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.06.03. 21:58
Ezek is érdekelhetik