Nehezen jött össze, de végül újra győzött az Eszék

R. Gy.R. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.04.26. 14:49
null
Újra győzelemnek örülhettek a hazai nézők Eszéken (fotó: nk-osijek.hr)
Az utóbbi időben gyatra formát mutató és 5. helyre visszacsúszó eszékiek a horvát labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a 7. helyen álló Istrát fogadták, és ugyan nem játszottak jól, de otthon tartották a három pontot, és versenyben maradtak a bronzéremért.

 

HORVÁT 1. HNL
31. FORDULÓ
NK Osijek (Eszék)–Istra 1961 1–0
(Miérez 72.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Megtört a jég Eszéken, hiszen 12 nyeretlen meccs után új edzővel, Stjepan Tomasszal a kispadon sikerült győznie a hazai csapatnak, és ehhez kellemes ellenfélnek bizonyult az Istra.

Az első félidő rendkívül csapkodó, gyenge játékot hozott, inkább a vendégek veszélyeztettek, de azért ezektől a lövésektől sem kellett nagyon rémüldöznie a lelátó közönségének.

A második félidőben aktívabbak lettek a hazaiak, akik az 50. percben megúszták a gólt, mert az Istra játékosának lövése a lécről jött ki. A 60. percben viszont az eszékiek bosszankodhattak, mert Lovric kihagyta a tizenegyest. Úgy tűnt, tovább folytatódik a hazaiak vesszőfutása, de a 72. percben egy nagy védelmi hiba után Miérez fejelt gólt, így előnnyel fordult a hajrára az Eszék. 1–0

Az utóbbi idők szerepléséhez híven majdnem kicsúszott ez a három pont is az eszékiek kezéből, mert a 86. percben tizenegyest kapott az Istra. Boultam nagyon gyenge lövését viszont kivédte a kapus, így hosszú idő után újra nyert az Eszék, és versenyben maradt a bronzéremért.

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+5. perc: Vége a meccsnek, hosszú idő után nyert az Eszék. 1–0

86. perc: EZ IS KIMARADT! Nagyon hanyagul futott neki a labdának Boultam, a kapu jobb oldalába tartó lövést vetődve ütötte ki Malenica.

86. perc: Jöhet a tizenegyes!

84. perc: Elesett egy pólai az eszéki tizenhatoson belül, a bíró tizenegyest ítélt, de még nézi a videobíró is.

72. perc. GÓÓÓÓL! VEZET AZ ESZÉK! Letámadtak a hazaiak, megzavarták az Istra védelmét, jött Bukvic beadása amelyet Miérez fejelt 6 méterről a jobb alsóba. 1–0

66. perc: Nem valami magas színvonalú a találkozó. Ha az Istra nyer, akkor megelőzi az eszékieket, hiszen rendkívül sűrű a horvát bajnokság középmezőnye.

60. perc: KIMARADT! Semmi nem jön be az Eszéknek... Lovric futott neki a labdának, gyenge lövését könnyen védte Majkic.

57. perc: Kezezés miatt tizenegyest reklamáltak a hazaiak, és úgy tűnt, jogosan, mert Petruszenko kézzel ütött a labdába. A videobíró megnézte, és rábólintott.

55. perc: Szép Istra-támadás végén Bakrar maradt teljesen egyedül a kapussal szemben, de 11 méterről arasznyival a jobb alsó mellé lőtt.

50. perc: KAPUFA! Marin lőtte el egészen éles szögből a bal oldalról a labdát, amely a lécről jött ki a hazai szurkolók nagy megkönnyebbülésére.

46. perc:Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Vége az első félidőnek, kiegyenlített a küzdelem, gól nincs. 0–0

43. perc: Cáceres passzolt remekül az eszéki tizenhatoson belülre meginduló Bakrarhoz, aki 7 méterről egészen gyatrán találta el a labdát.

38. perc: Lovric vállalkozott lövésre 5 méterről, igencsak éles szögből, és be is ment volna a labda a bal felsőbe, ha Majkic nem véd bravúrral.

28. perc: Bizonytalankodott a pólai védelem, elvették tőlük a labdát, majd bal oldali beadás után Bukvic lőtt kapásból, 6 méterről, a kaput viszont nem találta el.

21. perc: Bal oldali eszéki akció végén jött egy remek tekerés középre Leovactól,Miérez el is érte, és 7 méterről centiméterekkel lőtt a jobb alsó mellé.

16. perc: Vuk cselezgetett az eszéki tizenhatoson belül, középre gurított, ahol Kadusic 7 méterről nem találta el a kaput.

5. perc: Jobb oldali eszéki szöglet után Miérez fejelhetett 9 méterről, és a késve vetődő kapus megkönnyebbülten figyelte, hogy a labda elpattog a jobb alsó mellett.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, verőfényes napsütés fogadta Eszéken a csapatokat.

 

Az NK Osijek kezdőcsapata:Malenica – Omerovic, Barisic, Cseberko, Leovac – Zaper, Bukvic, Lovric, Caktas, Fiolic – Miérez.

Hétvégén a hosszabbításban veszített idegenben az Eszék, így már 12 meccs óta nem tudott nyerni. Ma viszont már új edző, Stjepan Tomas ül a hazaiak kispadján. Az Istra sincs valami nagy formában, hiszen 5 forduló óta nyeretlen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik