Románia: visszavonul az edzősködéstől a DVSC korábbi csatára

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 13:26
null
Sumudica az Al-Sabab edzőjeként (Fotó: AFP)
Marius Sumudica általános meglepetést okozott csütörtökön délelőtt, amikor bejelentette, befejezi edzői pályafutását és hátat fordít a kispadnak. A labdarúgástól azonban nem szakad el teljesen, a jövőben a román DigiSport szakkommentátori csapatának tagja lesz.

A román DigiSport honlapjának beszámolója szerint Marius Sumudica általános meglepetést okozott csütörtöki bejelentésével, amikor is közölte, hogy befejezi az edzői pályafutását.

Az ugyan nem derül ki a román szakember mondandójából, hogy mikor akasztja szögre az ilyenkor szokásost, ám az igen, hogy azért fejezi be karrierjét, mert a jövőben szeretne több időt tölteni a családjával, amelyet a labdarúgás miatt elhanyagolt.

„Pontosan két nap múlva, március negyedikén leszek ötvenkét éves. Eljött az idő, hogy több időt töltsek a gyönyörű családommal, amit a futball miatt nagymértékben elhanyagoltam. A futball mindent adott nekem, de a családom több figyelmet érdemel” – idézte a román portál a szakembert.

Sumudica 2005-ben kezdte edzői pályafutását, amely során Romániában, Törökországban, Görögországban és Szaúd-Arábiában összesen 21 (!) különböző csapatnál fordult meg – legutóbb tavaly nyártól az Al-Raed vezetőedzője volt. Trénerként legnagyobb sikerét hazájában az Astra Giurgiunál érte el, amellyel 2016-ban bajnokságot és Szuperkupát nyert.

Sumudica játékosként a Sportul Studentescnél nevelkedett, s két kölcsönben töltött időszak után a Rapid Bucuresti-nél szerepelt, mielőtt a portugál Maritimóhoz igazolt volna, ahonnan két év után, 2001-ben visszatért a Rapidhoz. Innen érkezett aztán az akkor 29 éves csatár 2002 nyarán a DVSC-hez, ahol első idényében 26 bajnokin pályára lépve 16 gólt szerzett, s Kenesei Krisztián (23 gól, ZTE) és Illés Béla (21 gól, MTK) mögött a harmadik lett a góllövőlistán.

A következő fél idényben további 13 NB I-es meccsen lőtt még öt gólt. Legemlékezetesebb találkozója a 2002 októberében lejátszott Békéscsaba elleni bajnoki volt, amelyen négy gólt szerezve vezette a DVSC-t 6–1-es győzelemre.

A hazai élvonalban 39 alkalommal szerzett 21 gólja után 2003 végén az Omonia Nicosiához távozott, majd Aradra, s végül a Gloria Bistritához igazolt, ahol 2005 végén befejezte pályafutását.

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

A DVSC bejelentette a Real Madridtól érkező támadó szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 18:50

Szűcs Tamás: Ez volt az egyik legjobb meccsem a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 10:40

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
2025.08.23. 22:28
Ezek is érdekelhetik