Románia: nincs vége a Sepsi és Craiova ügyének, újabb bizonyítékokat nyújtottak be

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 19:39
null
Még mindig van folytatása a Sepsi–Craiova-ügynek (Fotó: Tókos Csaba)
Március 7-re halasztotta a döntést a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága a magyarellenes rigmusok miatt félbeszakadt Sepsi OSK–FCU Craiova mérkőzés ügyében, miután mindkét klub új bizonyítékokat nyújtott be a tárgyaláson. 

Január 29-én Andrei Chivulete játékvezető a vendégszurkolók folyamatos magyarellenes skandálásai miatt a 26. percben, 0–0-s állásnál véget vetett a találkozónak. Első fokon az FRF fegyelmi bizottsága 3–0-s eredménnyel a Sepsinek ítélte a mérkőzés pontjait, és mindkét klubot pénzbüntetéssel sújtotta: a székelyföldieknek 25 ezer, az FCU-nak 22500 lejt kell fizetnie. Emellett a craiovai csapatot hat idegenbeli meccsre nem kísérhetik el a szurkolói.

Az FCU Craiova fellebbezett a döntés ellen, arra hivatkozva, hogy az FRF szabályzata szerint csak rasszizmus miatt szakítható félbe a játék, idegengyűlölet miatt viszont nem. Az olténiai klub mindenáron a mérkőzés újrajátszását szeretné elérni, és ennek érdekében az elmúlt napokban erőteljes sajtókampányt is indított. A Sepsi viszont az elsőfokú tárgyaláshoz képest csatolta az összecsapást biztosító csendőrség parancsnokának döntését, aki szerint nem volt indokolt a vendégszektor kiürítése.

Az FCU tulajdonosa, Adrian Mititelu újabb kedvezőtlen döntés esetén a nemzetközi Sportdöntőbíróságra vinné az ügyet, ám az idő ellene dolgozik. A két csapat ugyanis közvetlen rivális a Superliga utolsó, felsőházi rájátszást érő helyért folyó harcban, de az alapszakaszból alig két forduló van hátra. A hatodik helyen álló Sepsi előnye négy pont az FCU-val szemben – érthető, miért szeretne Mititelu mindenáron újrajátszást. Pedig akár anélkül is megelőzheti a szentgyörgyieket, mivel jóval könnyebb meccsei vannak hátra: a kiesés ellen küzdő Botosani és Hermannstadt lesznek az ellenfelei, míg a Sepsinek a második CFR-rel és a harmadik FCSB-vel kell megmérkőznie. Az idő viszont szorít, két hét múlva már kezdődik a rájátszás, addig kellene jogerős ítéletnek születnie az ügyben.

Legfrissebb hírek

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.08.30. 15:13

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
2025.08.22. 18:11

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.18. 18:07

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Liga 2: kapusának köszönhetően szerzett pontot a Sepsi

Minden más foci
2025.08.09. 12:52
Ezek is érdekelhetik