Hollandia: hosszabbított Kerkezék edzője – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.22. 14:19
null
Az AZ meghosszabbította Pascal Jansen szerződését (Fotó: Getty Images)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) 26 forduló után negyedik helyen álló, a magyar válogatott játékost, Kerkez Milost is foglalkoztató AZ hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 2025 nyaráig meghosszabbította szerződését a csapat vezetőedzője, Pascal Jansen.

Az AZ élére 2020 decemberében kinevezett szakember eddig 121 mérkőzésen irányította az alkmaariakat, s mérkőzésenként átlagosan 1.98 pontot szerzett, ami 2001 óta a legmagasabb a klub történetében.

Jansen vezetésével kimagasló idényt produkál az AZ, amely a bajnokságban 16 győzelmet, öt döntetlent és öt vereséget számlál, az 52–30-as gólkülönbséggel a PSV-vel azonos pontszámmal áll a tabella negyedik helyén, emellett az együttes ott van az Európa-konferencialiga legjobb nyolc csapata között, hiszen a nyolcaddöntőben kiejtette az olasz Laziót.

Legfrissebb hírek

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.30. 15:12

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

Willi Orbán, Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik is a legjobbak között teljesített a posztján

Minden más foci
2025.05.28. 11:27

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Kerkez Milos a búcsúmeccsén lép pályára a Bournemouthban?

Angol labdarúgás
2025.05.25. 10:02

Tifán-Péter Bence mindenben hasonlít Kerkez Milosra

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 09:12
Ezek is érdekelhetik