Belgium: eljött az idő, visszavonul a „vörös ördögök” kapusa

Vágólapra másolva!
2023.03.14. 11:11
null
Simon Mignolet bejelentette visszavonulását a válogatottól (Fotó: Getty Images)
Hivatalos Twitter-oldalán számolt be róla, hogy nem lesz többet a belga nemzeti csapat tagja a jelenleg az FC Bruges-t erősítő 35-szörös válogatott Simon Mignolet.

A pályafutása során a belga Sint-Truidennél 100, az angol Sunderlandnél 90, a Liverpoolnál 155 meccsen védő, jelenlegi klubját, az FC Bruges-t 2019 óta erősítő Simon Mignolet már 2003-ban magára ölthette a belga válogatott címeres mezét az U16-os korosztályban, majd egészen az U21-esekig erősítette a korosztályos válogatottakat. A felnőtteknél a világ legjobb kapusai között számontartott Thibaut Courtois mellett Mignolet-nak nem sok lehetősége volt a válogatottban, de 35-ször így is őrizte csapatának kapuját.

„Vannak napok, amikor nehéz döntéseket kell meghoznunk és a mai egy ilyen nap. Miután tizenhárom évig képviseltem az országomat, eljött az idő, hogy elköszönjek a belga „vörös ördögöktől”. Büszkeség, megtiszteltetés, hála, ezzel a három érzéssel tudnám leírni gyönyörű nemzetközi karrieremet”
– zárta szavait Simon Mignolet.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35
Ezek is érdekelhetik