1. HNL: edzőt váltott a bajnokságban négy meccse nyeretlen Eszék – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.03.03. 17:50
null
Borimir Perkovic az Eszék új mestere (Fotó: nk-osijek.hr)
Hivatalos honlapján jelentette be a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (1. HNL) érdekelt NK Osijek, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Rene Poms vezetőedzővel. Az eszéki klub nem sokkal ezután bejelentette az osztrák tréner utódját is Borimir Perkovic személyében.

Rene Poms mellett a teljes edzői stáb távozik a horvát bajnokság 3. helyén álló csapattól.

Rene az első naptól kezdve korrekt volt velünk, követte a klub stratégiáját és nehéz helyzetben állította talpra a csapatot. A futballban azonban sajnos gyorsan megváltoznak a körülmények, mi pedig a negatív eredmények sora láttán arra jutottunk, hogy ez a megfelelő megoldás” – nyilatkozta a klubhonlapnak a váltásról Ivica Kulesevic, az Osijek sportigazgatója.

A 47 éves osztrák tréner helyét egy 55 esztendős horvát szakember, Borimir Perkovic veszi át az eszéki kispadon az idény végéig. Az Eszéken a kilencvenes években játékosként is megforduló Perkovic a klubhonlap beszámolója szerint edzőként évekig a későbbi horvát szövetségi kapitány, Zlatko Dalic segítőjeként dolgozott az arab emírségekbeli Al-Ainnál, majd vezetőedzőként több horvát kiscsapat, így a Sibenik és az Inter Zapresic kispadján is képes volt maradandót alkotni.

Azt akarom, hogy az Eszéknek felismerhető játékstílusa legyen. Az én csapatomnak egyszerű, de mégis minőségi támadófutballt kell játszania és el kell érnünk, hogy minden ellenfél féljen, amikor a Gradski vrt Stadionba érkezik” – mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján Borimir Perkovic.

Az Eszék idényének megmentésére felkért szakembernek nem lesz könnyű dolga az első mérkőzésén: a kék-fehér együttes vasárnap délután a listavezető és bajnoki címvédő Dinamo Zagreb otthonában lép pályára a horvát bajnokság 24. fordulójában. Az NK Osijek a legutóbbi négy bajnoki meccséből hármat elveszített, egyszer döntetlent játszott – gólt egyet sem lőtt ezalatt –, majd hazai pályán a Hajdukkal szemben kiesett a kupából.

Legfrissebb hírek

Otthon kapott ki az Eszék a Slaven Belupótól

Minden más foci
2025.03.01. 19:55

Az Eszék idegenben legyőzte a Dinamo Zagrebet, és bejutott a Horvát Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.02.26. 21:56

1. HNL: súlyos vereségbe szaladt bele az Eszék a Hajduk Split otthonában

Minden más foci
2025.02.22. 17:16

Sima vereséget szenvedett az Eszék

Minden más foci
2025.02.16. 19:37

A Dinamo leverése után a kiesőjelölttől kapott ki az Eszék

Minden más foci
2025.02.08. 18:09

1. HNL: az Eszék legyőzte a Dinamo Zagrebet

Minden más foci
2025.02.02. 17:10

Az Eszék védőjével erősíthet a Ferencváros ― sajtóhír

Labdarúgó NB I
2024.12.21. 08:41

1. HNL: nem bírt egymással az Eszék és az Istra

Minden más foci
2024.12.20. 20:27
Ezek is érdekelhetik