Vb 2030: Argentína Bolíviát is meghívná ötödikként a rendezésbe

Vágólapra másolva!
2023.02.08. 12:42
null
Argentína Bolíviát is belevonná a világbajnokság megrendezésébe (Fotó: Getty Images)
Az argentin elnök azt javasolta, hogy ötödik dél-amerikai országként Bolíviát is vonják be a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére irányuló pályázatba.

Alberto Fernández Twitter-oldalán állt elő indítványával az után, hogy Argentína, Chile, Paraguay és Uruguay közös pályázatát bemutatták kedden Buenos Airesben.

„Csapatunk elhozta a vb-győzelmet kontinensünkre, és jó lenne, ha 100 év múltával a világbajnokság visszatérne oda, ahol minden kezdődött– Dél-Amerikába. Ez az egész kontinens pályázata. Ezért szeretném, ha a testvérország Bolívia is az álom részévé válna”– írta az argentin elnök.

A keddi eseményen az Argentin Labdarúgó Szövetség vezetője, Claudio Tapia elmondta, hogy kandidálásuk sikere esetén az első mérkőzés Argentínában, a vb-döntő pedig Uruguayban lesz, ahol 1930-ban az első világbajnokságot rendezték.

A 2030-as vb-nek közösen kíván gazdája lenni Spanyolország és Portugália, a két ország tavaly októberben az Ukrán Labdarúgó Szövetséget is bevonta a pályázatba. Marokkó ugyancsak bejelentkezett, s kandidálása még közös is lehet Szaúd-Arábiával és Egyiptommal, bár utóbbi két ország és Görögország "közösködéséről" is szó van. Médiaértesülések szerint Kína szintén benyújtja majd pályázatát a bő hét év múlva esedékes eseményre.

Az argentin elsőséggel zárult 2022-es világbajnokságnak Katar adott otthont november 20. és december 18. között, 2026-ban pedig Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó lesz a házigazda. A nemzetközi szövetség (FIFA) 2024 májusában dönt a 2030-as vb helyszínéről.

Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2025.03.26. 07:29

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Almada bombagólja döntött, Uruguayban győzött Argentína

Foci vb 2026
2025.03.22. 07:38

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

A FIFA 2030-ra 64 csapatosra növelné a világbajnokság mezőnyét – sajtóhír

Minden más foci
2025.03.06. 14:48

Az ökölvívók is megirigyelnék, úgy kiütötte ellenfelét az uruguayi labdarúgó – videó

Minden más foci
2025.02.27. 15:03
Ezek is érdekelhetik