Futsal NB I: otthon nyert a Haladás és a DEAC

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.24. 20:50
null
Dróth Zoltán (jobbra) volt a Haladás nyerőembere a Veszprém ellen (Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe)
Győzelemmel kezdte a futsal NB I felsőházi rájátszását a Haladás, amely hazai környezetben múlta felül a Veszprémet.

Nem hozott ezúttal gólzáport a Haladás bajnoki meccse, Dróth Zoltán egy szem találata így is elégnek bizonyult a Veszprém ellen. A DEAC Tóth és Nagy révén került előnyben a Kecskemét ellen, Bíró Attila csupán a becsületgólt tudta megszerezni az alföldieknek.

A Berettyóújfalu kétszer is három góllal vezetett Budaörsön (3–0, ill. 4–1), de az Aramis Kövesdi Zsombor triplájával feljött egy gólra, igaz, az egyenlítésre már nem maradt ideje a zöld-feketéknek.

Eközben az alsóházban kinyílt a gólcsap, a Nyíregyháza 2–0-s hátrányból felállva fordított az ELTE-BEAC ellen, de a fővárosiak Vadászi Edward révén kiharcolták a döntetlent a nyírségi klub otthonában.

A Rubeola Huszty révén megszerezte a vezetést, amelyre Módly büntetőjével válaszolt a Magyar Futsal Akadémia. Az utolsó szó a hazai csapaté volt, amely Józsa révén otthon tartotta a pontokat.

A forduló legtöbb gólt hozó mérkőzésén a Nyírbátor végig futott az eredmény után, 5–2-s hátrányból is felállt, de az utolsó percben nem tudott bevenni az Újpest kapuját, így üres kézzel távozott a fővárosból.

FUTSAL NB I
RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ

FELSŐHÁZ

Haladás–Veszprém 1–0
DEAC–Kecskemét 2–1
Aramis–Berettyóújfalu 3–4
ALSÓHÁZ
Nyíregyháza–ELTE-BEAC 3–3
Rubeola–Magyar Futsal Akadémia 2–1
Újpest–Nyírbátor 5–4

Legfrissebb hírek

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Fordított Montenegróban, még kijuthat az Eb-re a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.04.10. 19:55

A Nyíregyháza sportigazgatója elmondta, hogy Szabó István volt az első számú jelölt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 20:10

NB I: Nyíregyházán ma értékeli a vezetőség a kialakult helyzetet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.04.07. 10:00

NB I: a Ferencváros és a Puskás Akadémia is a kedvenc ellenfelét fogadja

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 10:08

Tíz gólt lőtt a Veszprém; kikapott a Kecskemét és a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.04. 22:20

Kosár: magabiztosan haladnak a rájátszáselsőség felé a DEAC juniorjai

Utánpótlássport
2025.04.02. 15:09

Beke Péter: Megverhetjük a listavezető Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.03.29. 12:53
Ezek is érdekelhetik