Szaúd-Arábia: az eltiltott C. Ronaldo nélkül is nyert az Al-Naszr

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.06. 18:28
null
Ronaldo az Al-Taj ellen nem segíthette az új csapatát (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo Angliában kapott kétmeccses eltiltása miatt nem segíthette új csapatát, az Al-Naszrt az Al-Taj ellen csütörtökről péntekre halasztott, 2–0-ra megnyert mérkőzésen.

 

Korábban a Nemzeti Sport is beszámolt arról, hogy 2022 novemberében az akkor még Manchester United-játékos Cristiano Ronaldót az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) két mérkőzésre eltiltotta, mert az Everton elleni meccs után kiütötte az egyik szurkoló kezéből a telefont, mert az a játékoskijárónál videózta.

A nemzetközi szövetség (FIFA) szabályzata értelmében amennyiben egy másik szövetség korábban legfeljebb négy meccsig terjedő eltiltást szab ki egy játékosra, úgy az új szövetség, amely alá tartozik, köteles érvényesíteni a szankciót.

Ronaldo a manchesteri botrányát követően úgy szerződött az Al-Naszrba, hogy az eltiltása után nem volt lehetősége klubszínekben pályára lépni, tehát a büntetésének Szaúd-Arábiában kell eleget tennie.

Az első találkozót eredetileg csütörtökön rendezték volna az Al-Taj ellen, ám a találkozót egy nappal elhalasztották, mivel a heves esőzés és más időjárási körülmények miatt a 25 ezer fő befogadására alkalmas rijádi Mrszul Park elektromos hálózata nem működött rendeltetésszerűen – írja az MTI.

Az Al-Naszrnak egyébként CR nélkül is sikerült nyernie pénteken, méghozzá 2–0-ra.

Legfrissebb hírek

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

A PSG korábbi edzője lett a nagy terveket szövögető szaúdi újonccsapat szakvezetője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.05. 16:10

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Rijád? Dzsidda? Dehogy! Egy még nem létező szaúdi város csapatához igazolt Alexandre Lacazette

Minden más foci
2025.07.02. 10:06

Meglepetés! Honduras tizenegyesekkel elődöntős az Arany-kupán, Mexikó is ott van a négy között

Minden más foci
2025.06.29. 08:05

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18
Ezek is érdekelhetik