Hollandia: korábbi Arsenal-kapussal erősítettek Kerkezék – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.10. 07:54
null
Mathew Ryan a katari vb-n csapatkapitánya volt az ausztrál válogatottnak (Fotó: Getty Images)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő AZ a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapatban folytatja pályafutását az ausztrál válogatott kapus, Mathew Ryan.

Mathew Ryan hétfő este 2024 nyaráig szóló megállapodást kötött az AZ Alkmaarral, amely többek között a magyar válogatott Kerkez Milost is foglalkoztatja. Ryan eddig a dán Köbenhavn alkalmazásában állt, a két klub nem hozta nyilvánosságra az átigazolás díját.

A 30 éves kapus rövid ideig az Arsenalt is megjárta korábban, de játszott többek között a Brighton, a Valencia és a Real Sociedad színeiben is. Ryan a 2022-es katari világbajnokságon is szerepelt, ő védte Ausztrália kapuját.

„A lehető legmagasabb szintre akarok eljutni a klubbal, amely a jelene és a múltja alapján is különleges és ambiciózus” – mondta Ryan a transzfer bejelentésekor.

Az AZ jelenleg az 5. helyen áll az Eredivisie tabelláján, míg az Európa-konferencialigában csoportelsőként jutott be a nyolcaddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
13 órája

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:19

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Áradozott Szoboszlairól a világ egyik legjobb dartsjátékosa

Angol labdarúgás
2025.09.01. 12:17

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Szoboszlai az Arsenal elleni meccs embere a Premier League honlapján

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:48
Ezek is érdekelhetik