Brazília: visszavonult az Atlético és az Inter korábbi védője

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 18:16
null
Joao Miranda a Sao Paulóban fejezte be pályafutását (Fotó: Getty Images)
Saját Twitter-oldalán jelentette be Joao Miranda, a korábban az Atlético Madridot és az Intert is erősítő brazil középhátvéd, hogy befejezi profi pályafutását.

 

„Eljött az idő. Mindenkinek köszönöm, hogy szurkolt nekem. Köszönök mindent, futball!” – írta bejegyzésében a 38 esztendős Joao Miranda.

A 186 centiméter magas középhátvéd hazájában, a Coritibában kezdte el pályafutását, majd rövid franciaországi kitérő után a Sao Paulóban robbant be a köztudatba. Innen igazolta le 2011-ben az Atlético Madrid, melyben az uruguayi Diego Godínnal alkotott kőkemény védőpárost. 2015-ben kölcsönben, majd egy évvel később végleg megszerezte az Inter, amelyet 2019-ig szolgált. Ezután kétéves kínai kaland következett, majd 2021 májusában visszatért a Sao Paulóba, ahol az elmúlt év végéig, szerződése lejártáig játszott.

Joao Miranda a Sao Paulóval háromszor nyerte meg hazája bajnokságát, az Atléticóval Király-kupát, spanyol bajnokságot, spanyol Szuperkupát és európai Szuperkupát is nyert, valamint pályára lépett a 2014-es, kudarccal végződő Bajnokok Ligája-döntőben is. Kínában sem maradt trófea nélkül, az azóta megszűnt Csiangszu Szuning színeiben megnyerte a kínai bajnokságot. A brazil válogatottban 58 mérkőzésen jutott szóhoz, 3 gólt szerzett. 2009-ben Konföderációs Kupát, 2019-ben Copa Américát nyert a „kanárikkal”.

 


 

Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

La Liga: újra döntetlent játszott az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 18:35

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 18:07

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik