Belgium: Lukaku után Alderweireld is Henryt szeretné kapitánynak

Vágólapra másolva!
2023.01.05. 14:41
null
Alderweireld szerint Henry ideális lenne belga szövetségi kapitánynak (Fotó: Getty Images)
Romelu Lukaku után Toby Alderweireld is nyíltan kiállt amellett, hogy a világbajnok és Európa-bajnok Thierry Henry legyen a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

„Nálam Thierry Henry a belga válogatott új kapitánya. Efelől semmi kétség” – jelentette ki Lukaku a Sky Italiának nyilatkozva.

„Henry lenne az ideális megoldás” – vélekedett Alderweireld a VRT belga köztelevízióban.

December elején derült ki, hogy Roberto Martínez, az eddigi szakvezető távozik posztjáról, miután csapata nem jutott tovább a csoportjából a katari világbajnokságon, és a szövetség nem hosszabbítja meg a szerződését. A spanyol tréner 2016 óta irányította a belga együttest, amellyel az előző, 2018-as oroszországi vb-n bronzérmes volt, és sokáig állt a nemzetközi szövetség világranglistájának élén. Martínez 80 mérkőzésen vezette a belga csapatot, amely ebben az időszakban 56 győzelmet, 13 döntetlent és 11 vereséget könyvelt el.

A helyi szövetség olyan szakembert keres, aki már bizonyította, hogy képes sorozatban hozni a győzelmeket és tudja, hogyan kell bánni topjátékosokkal.

A játékosként vb- és Eb-aranyérmes, kétszeres angol, kétszeres spanyol és egyszeres francia bajnok, a Barcelonával Bajnokok Ligája-győztes francia Thierry Henry az elmúlt években Martínez segítőjeként tevékenykedett a belga válogatott mellett és Lukaku, valamint Alderweireld szerint is megfelel az elvárásoknak.

„Tisztelik őt a játékosok, mindent megnyert, képben van az edzői munkát illetően, tudja, mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ismeri a csapatot és a stábot. Úgy vélem, ő a megfelelő edző a csapat számára” – vélekedett jelenleg az Internazionaléban játszó Lukaku, aki 104 alkalommal lépett már pályára a belga együttesben.

„Henry mindent megnyert pályafutása során, amit meg lehet nyerni, ráadásul ismeri a csapatot. Megértem, hogy fiatalításra van szükség, de azt is tudni kell, honnan indultunk. E tekintetben Henry lenne a végső megoldás” – mondta a 127-szeres válogatott Alderweireld, a Royal Antwerp védője.

A belga szövetség az új kapitány kiválasztása előtt a játékosok közül Lukakuval, illetve Kevin De Bruynével és Thibaut Courtois-val egyeztet majd.

A poszt iránt érdeklődőknek jövő keddig kell benyújtaniuk a pályázatukat.

A legesélyesebb jelöltek között Henryt – aki még nem nyilatkozott a terveit illetően –, valamint Michel Preud'homme-ot és a holland Louis van Gaalt emlegetik.

Legfrissebb hírek

Roberto Martínez: Magyarország nagyon jó ebben…

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:55

Marco Rossi: Nehéz megmondani, ez a bravúr hol helyezkedik el a sorban, de megérdemeltük

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:45

A svédek otthon is kikaptak Koszovótól, a belgák magabiztosan nyertek Walesben

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:51

A portugál szövetségi kapitány csak a korai gólt hiányolta

Foci vb 2026
2025.10.12. 10:51

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44

Bekerült a Milan sztárja, megvan a portugálok kerete az írek és a mieink ellen

Foci vb 2026
2025.10.03. 13:50

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
2025.09.30. 07:05

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
2025.09.29. 15:46
Ezek is érdekelhetik