Ukrajna: a FIFA és az UEFA nem akar elnökcserét az ukrán futballszövetség élén

Vágólapra másolva!
2022.12.20. 13:41
null
Andrij Pavelko helyét Andrij Sevcsenko veheti át az Ukrán Labdarúgó-szövetség élén (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kilátásba helyezte: felfüggeszti az ukrán szövetség (UAF) tagságát, ha az eddigi elnököt, Andrij Pavelkót leváltják, és helyébe a korábbi aranylabdás játékost, Andrij Sevcsenkót ültetik.

Az elnökcsere megvalósítását – virtuális választás formájában – keddre időzítette az UAF, s erre a lépésre érkezett az erőteljes figyelmeztetés a világfutball vezető szervezeteitől – írta az insidethegames.biz portál.

A nemzetközi eltiltással való fenyegetésről Oleg Protaszov, az UAF-nak egy korábbi, ugyancsak kiváló válogatott futballistából lett alelnöke adott hírt Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Az UAF-vezetőség Pavelko leváltását célzó rendkívüli ülésének összehívását megelőzte az elnök múlt havi letartóztatása, amelyet – a portál beszámolója szerint – az ukrán hatóságok azon vádak alapján hajtottak végre, hogy a szövetség első embere visszaélt a nemzetközi segélyalapokkal, elsikkasztotta a kijevi futballisták pénzét, elpazarolta a futballpályák építésére szánt költségvetési pénzeket.

A büntetőeljárást már megkezdték az UAF elnöki tisztét 2015 óta betöltő, 47 éves Pavelko ellen, aki 10 millió hrivnya (mintegy 100 millió forint) óvadék ellenében szabadlábon védekezhet – írta a portál.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17
Ezek is érdekelhetik