Pelé: „A futball elvesztette a királyát” – sportszervezetek reakciói

Vágólapra másolva!
2022.12.29. 21:53
null
Fotó: AFP
Noha Pelé pályafutása során soha nem játszott egy európai klubban sem, ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne emlékeznének meg a labdarúgás történetének egyetlen háromszoros világbajnok játékosáról az jelentősebb európai klubok, ahogy a labdarúgás és a világ vezető sportszervezetei is.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hosszú írást szentel Pelének, a gyászhír tényszerű közlésén túl felidézik pályafutását, említik világrekordjait, több érdekesség mellett azt is kiemelik, hogy főszerepet játszott az 1981-ben Budapesten forgatott Menekülés a győzelembe című filmben – Sylvester Stallone, Michael Caine és Max von Sydow mellett.

Az európai topbajnokságok közösségi oldalai is megemlékeztek Peléről, többek között az angol Premier League – „Milliókat inspirált karrierjével” –, a német Bundesligát irányító Deutsche Fussball League – „Minden idők egyik legnagyobb játékosát gyászolja a futballvilág” –, vagy éppen az olasz Serie A – „Ikonikus mosolya örökké velünk marad”.

 

 

 

 

A Real Madrid hivatalos honlapján hosszú közleményben emlékezett meg Peléről, hangsúlyozva, legendája örökké megmarad a labdarúgást imádók körében, és örökségének köszönhetően a futball világának egyik legnagyobb mítosza marad.

 

A PSG Twitter-csatornáján részvétét nyilvánítja a barátainak, a családjának és a brazil népnek a szomorú pillanatokban.

 

 

A Barcelona ugyanezen a közösségi felületén szomorúságának adott hangot Pelé Király halála miatt, kiemelve, hogy minden idők egyik legjobb labdarúgója távozott.

 

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is hosszabb közleményben emlékszik meg a brazil legendáról, kiemelve, hogy Pelé globális ikonja volt a világ legnépszerűbb sportágának.

„A futball elvesztette a királyát” – kezdődik a NOB nekrológja megemlítve, hogy Pelé tehetsége emelte a brazil selecaót és annak sárga mezét a világ vezető márkái közé. Kiemelik, hogy ugyan soha nem szerepelt olimpián, mégis őt választotta a NOB a huszadik század legjobb sportolójának, s megjegyzik, részt vett a 2016-os olimpia előtti fáklyaváltóban a riói olimpia előtt 2016-ban.

 

 

Az Európai Labdarúgó-szövetségnél is megemlékeztek Peléről, akit a szervezet írásában egyetemesen a világ legjobb labdarúgói közé sorolt

„Mélységesen elszomorított mindannyiunkat Pelé halálhíre. A labdarúgás első globális szupersztárja volt és a pályán és pályán kívül elért eredményeinek köszönhetően uttörő szerepet játszott abban, hogy a labdarúgás lett a világ legnépszerűbb sportja” – idézte Aleksander Ceferin UEFA-elnököt a szövetsség honlapja.

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
2025.05.28. 16:33

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
2025.05.27. 13:48

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11

Több mint 100-szoros válogatott legendáját gyászolja a kameruni labdarúgás

Minden más foci
2025.05.16. 12:18

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37
Ezek is érdekelhetik