DAC: megvan az első téli erősítés, a Panathinaikosz neveltje érkezett

Vágólapra másolva!
2022.12.15. 10:32
null
Görög játékost szerződtetett ligán belül a Dunaszerdahely (Fotó: DAC)
Megvan a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő DAC első téli erősítése. A húszesztendős görög csatár, Janisz Niarkhosz Aranyosmarótról (ViOn Zlaté Moravce) igazol Dunaszerdahelyre. A sárga-kék klubbal a 2025–2026-as idény végéig szóló szerződést kötött.


„Rendkívül boldog vagyok, nagyon megörültem a DAC ajánlatának. Főleg a vezetőedző miatt esett a választásom a Dunaszerdahelyre, aki bízik a fiatal futballistákban. A személye nagyban befolyásolta a döntésem. Örülök az új környezetnek, a kiváló csapattársaknak és a szurkolóknak”
– mondta a szerződés-aláírást követőena klub honlapjának Janisz Niarkhosz, aki a 9-es számot viseli majd új csapatánál.

A Panathinaikosz-nevelés, aki korábban a görög U16-os válogatottban is szerepelt, 2020 őszén szerződött Szenicére (Senica), ahol először az U19-es csapatban kapott lehetőséget, majd fokozatosan a felnőttek között is. Nyáron az Aranyosmarót játékosa lett. A Fortuna Ligában eddig 49 találkozón 9 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

Nagyon örülök, hogy sikerült őt megszerezni, mert az őszi szezonban kiváló formában volt és több klub is érdeklődött iránta – mondta Adrián Gulavezetőedző.

Ugyan hivatalos bejelentés még nincs, a DAC-felnőttcsapatból kitett Andrejs Ciganiks a lengyel Widzew Lódzhoz tart. Lengyel sajtóhírek alapján a lett válogatott balhátvéd a hónap végén orvosi vizsgálaton vesz részt a klubnál, és ha az sikeres lesz, alá is írja szerződését.

Legfrissebb hírek

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:29

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

Dunaszerdahelyen csalódottak az idénynyitó után

Minden más foci
2025.07.27. 14:17

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.07.26. 19:49

Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

Minden más foci
2025.07.24. 18:34

Vitális és Gavrics is végleg az ETO FC Győrhöz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:51

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25
Ezek is érdekelhetik