Brazília: Zidane lehet Tite utódja a válogatott élén – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.12.25. 13:01
null
Zidane és Vinícius Júnior a Real Madridban is jó kapcsolatban voltak (Fotó: Getty Images)
Sajtóértesülések szerint Zinédine Zidane is ott van a jelöltek között a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány posztjára.

A L'Équipe napilap ugyanakkor arról is beszámolt, hogy ha Didier Deschamps, a múlt vasárnap befejeződött katari világbajnokságon a döntőt címvédőként 11-esekkel elbukó francia csapat szakvezetője nem marad a helyén, akkor korábbi válogatottbeli csapattársa lesz a favorit jelölt a posztjára.

A cikk szerint Zidane nemcsak szakmai sikerei – három egymást követően évben Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal – teszik esélyessé Brazíliában, hanem mert több játékossal, Viníciusszal, Eder Militaóval és Casemiróval is együtt dolgozott már a seleacóból.

A brazil válogatott történetében legutóbb 1965-ben töltött be külföldi szakember a szövetségi kapitányi posztot, akkor az argentin Filpo Núnez vezette a csapatot. Érdekesség, hogy Zidane karrierje egyik legemlékezetesebb meccsét éppen a brazilok ellen játszotta, az 1998-as franciaországi világbajnokságon az ő duplájának is köszönhetően nyertek a házigazdák 3-0-ra a fináléban.

A brazil válogatott a katari világbajnokságon a negyeddöntőben búcsúzott Horvátországgal szemben, a korábbi kapitány, Tite már előzőleg jelezte, a tornát követően távozik posztjáról.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ancelotti: Nem a taktika, a hozzáállás a legfontosabb

Foci vb 2026
2025.10.09. 11:51

Vb 2026: Xavi szerint Zidane jobb volt nála

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 18:05

Zinédine Zidane fia először került be az algériai válogatottba

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
2025.06.17. 13:37

Carlo Ancelotti: Hetven játékosnak lesz esélye, hogy világbajnoki kerettag legyen

Foci vb 2026
2025.06.11. 12:00

Alisson Becker: Vissza akarok térni Brazíliába

Minden más foci
2025.06.08. 12:07

Sem Neymar, sem Rodrygo – íme, Ancelotti első brazil kerete!

Minden más foci
2025.05.27. 10:26
Ezek is érdekelhetik